Nem volt sztrájk a Dunaferrnél

A Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség Szövetségi Tanácsa szerdai rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy figyelembe veszi Oleg Mkrtchan vezérigazgató kérését, és egyelőre határozatlan időre felfüggesztik az egyébként tegnap 13 órától elindítandó 72 órás sztrájkot.

A szakszervezettől kapott tájékoztatás szerint a vasasszakszervezet képviselői szerda délelőtt telefonon tárgyaltak a cég vezetőjével. Ezen a vezérigazgató azt kérte, hogy a prémiumszabályozás és az alapbérfejlesztés körüli kérdésekről személyesen egyeztessenek, mert a helyzet megoldásához ez „fontos lenne”. Oleg Mkrtchan azt a javaslatot tette, hogy a megbeszéléseket november 28-án úgy folytassák, hogy azon már az igazgatóság elnöke, Andrej Sapelin is részt vesz. Ezt a szakszervezet részéről elfogadták – közölték lapunkkal –, s ezért hozták meg a felfüggesztésről szóló döntésüket. A helyzetről a ISD Dunaferrt is kérdeztük. Várkonyi Zsolt, a társaság kommunikációs főosztályvezetője csak azt erősítette meg, hogy a munkabeszüntetést valóban felfüggesztették az érdekvédelmi szervezetek.

A szakszervezet és a cég vezetése között immár mintegy hét hónapja tart a tárgyalás a bér- és szociális kérdésekről. A szakszervezeti szövetségek ugyanakkor közel két hete hirdették meg az említett 72 órás sztrájkot, mert továbbra sem sikerült végérvényesen megegyezni az alapbérek és a szociális juttatások 4,2 százalékos emeléséről. Az elmúlt hónapok azonban már eddig sem voltak eseménytelenek. A bérmegállapodás kikényszerítésére a szakszervezetek előbb egy kétórás figyelmeztető, majd április 12-én 24 órás általános sztrájkot tartottak a hideg- és meleg hengerműben, valamint a Lőrinci Hengerműben – írta az MTI. Ezt követően április 29-én aláírták a bérmegállapodást, amely alapján a munkáltató soron kívül és feltétel nélkül engedélyezte a személyi alapbér és a szociális juttatások előre egyeztetett 4,2 százalékos emelése felének a kifizetését január elsejei visszamenőleges hatállyal. Az elmaradt 2,1 százalékos visszamenőleges emelésről, valamint az úgynevezett szabadságos és karácsonyi bérösztönző jellegű átalakításáról azonban tovább tárgyaltak, s ez egészen mostanáig húzódik.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.