Átírják az adócsomagot

Költségvetési módosítóval, az adócsomag utolsó pillanatban történő átírásával ünnepelte meg a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy szombaton egy éve fordult a kormány a Nemzetközi Valutaalaphoz és az Európai Unióhoz segítségért.

Az idei büdzsé átírását egyebek mellett a Kossuth tér átépítése indokolta, de ebben kapott helyet az MNV Zrt. forrásbevonási lehetőségeinek bővítéséről szóló javaslat is, valamint itt rendelkeznek az önkormányzati adósságok átvállalásának részleteiről is. Az intézkedéscsomag összesen 96 milliárd forinttal rontja az idei hiányt. A kabinetet azonban már jobban érdekli a következő év, amikor mindenáron 2,7 százalékra akarja szorítani a deficitet.

Ennek érdekében hoztak múlt pénteken döntést a közműadó központosításáról, az energiaadó emeléséről, valamint arról, hogy a bankadó a 2013-as mértékén végleg bent marad az adórendszerben. Ennél kisebb jelentőségű, de sok érdekes módosítást tartalmaz az a csomag, ami vasárnap jelent meg a parlament honlapján, s az e hét eleji zárószavazás előtt simít még egy utolsót az adópakkon. Így a jövőben az öregségi nyugdíjminimum (ennek összege jelenleg 28 500 forint) négyszeresének megfelelő összeget veszik figyelembe a devizaadós jövedelmi helyzetének vizsgálatakor az adómentesség megállapításához.

Jelenleg a nyugdíjminimum kétszerese az a határ, ami alatt adómentesen engedheti el a hitelintézet a lakáscélú devizakölcsönnel rendelkező magánszemélyek adósságát. A vállalkozásoknak két új adókedvezményt vezetne be a javaslat: a frissen megalkotott szabad vállalkozási zónákban működő vállalkozás szociális hozzájárulási adókedvezményben részesül a beruházást követő öt évig, ha bővíti a létszámot. A foglalkoztatás első két évében bruttó havi 100 ezer forintig nem kell majd az adót, illetve a szakképzési hozzájárulást fizetni, a harmadik évben pedig a bruttó bér 14,5 százalékával egyenlő mértékű lesz az adókedvezmény.

A vállalkozási kutatóhelyek pedig havi bruttó 500 ezer forintig úszhatják meg a szociális hozzájárulási adót a tudományos fokozattal vagy tudományos címmel rendelkező foglalkoztatottak után. A módosítások értelmében a jövőre belépő kisvállalati adók közül a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) választók nem maradhatnak tovább ezen adó hatálya alatt, ha felfüggesztés nélkül, egyből eltörlik az adószámukat (mert például nem valós címre jelentették be a vállalkozást).

A javaslat nyilvánvalóvá teszi továbbá, hogy az evások, átalányadósok is választhatják az új kisadókat ugyanarra az adóévre, amelyre az evát, átalányadót korábban választották. A kábeltévék, földi terjesztésű, műholdas műsorelosztók előfizetési díjaira lehet hatással az a javaslat, amelyik értelmében a kormány azokra a cégekre is kivetné a kulturális adót, amelyek programcsomagjukban hozzáférést engednek a pornográfnak minősülő csatornákhoz. A kulturális adó mértéke 25 százalék.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.