Egymillió alatti dohánybolt-koncessziós díj

– Egyelőre nem kívánok konkrét számokat mondani a trafikok koncessziós díjával kapcsolatban, még a nagyságrendekről sem, jövő hét csütörtökön minden kiderül. Akkor kerül fel a pályázati felhívás és a koncessziós díjak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium honlapjára – válaszolta kérdésünkre Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. első embere.

A pályázatokat is a fejlesztési minisztérium írja majd ki – fogalmazott. Hozzátette: addigra egy telefonközpontot is felállítanak, ahol válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. Kereskedelmi körökben egyébként több millió forintos koncessziós díjakról is beszélnek, ám ezt firtató felvetésünkre Gyulay annyit mondott: a díj mértéke nem lesz visszatartó erő. Korábban az m1 Az Este című műsorában kifejtette: a díj nem lesz milliós tétel. A koncessziós díjakat egy évre határozzák majd meg – tette hozzá azzal kapcsolatban, hogy elterjedt: húsz évre lehet pályázni nemzeti dohánybolt üzemeltetésére, így a koncessziós díjak is erre az időszakra vonatkoznának. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.