A kormány optimista, de csomagolnak, ha kell

Mit mond az Európai Bizottság a magyar költségvetési hiányról? Orbánék szerint kegyesek lesznek, de készülnek a rossz hírre is.

– Jó két hete megy a számolás, meg a „huzavona” a brüsszeli hatóságokkal arról, hogy 3,1 vagy 2,9 százalék lesz a hiány. Rossz logika, ha egy-két tized százalékponton vitatkozunk, a nemzetközi hatóságoknak inkább értékelniük kellene, hogy Magyarország már nem 6-7 százalékos hiányt produkál, mint néhány éve. Ilyen szempontból a Nemzetközi Valutaalap (IMF) sokkal „korrektebb”, mivel inkább a döntések minőségéről van vita. Az Európai Bizottság ezzel szemben szigorú könyvelőként akarja betartatni a hiány mértékét – ezt Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős miniszter mondta a Heti Válasz Kiadó, a Századvég Alapítvány és a Széll Kálmán Alapítvány által rendezett konferencián tegnap.

Matolcsy György érkezik a parlament tegnapi ülésére. Ez szoros lesz
Matolcsy György érkezik a parlament tegnapi ülésére. Ez szoros lesz

A parlamenti folyosókon már egy hete hallani arról: Brüsszelben is úgy kalkulálnak, reális cél lehet, hogy 2013-ban is három százalék alatt legyen a magyar költségvetési hiány. Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető tíz nappal ezelőtt egy zárt ülésen beszélt is erről, de a kormányban is van, aki úgy tudja: „különböző uniós szintekről is az a hír szivárgott ki, hogy kikalkulálható a három százalék alatti hiánycél”. Hogy mennyivel lesz alatta?

– Lehet, hogy az unió 2,95 század százalékot vagy 2,9 százalékot mond. Ha 2,7 százalékos 2013-as hiánycélt kérnek, akkor nagy valószínűséggel életbe lép az az intézkedéssor, amit Orbán Viktor miniszterelnök vázolt legutóbb Brüsszelben: magasabb bankadó és újabb multiadók jöhetnek” – mondta kedd délután munkatársunknak egy a brüsszeli történéseket és az IMF-tárgyalásokat is ismerő forrásunk.

Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági tárca államtitkára tegnap a Népszabadságnak megerősítette: úgy gondolja, hogy az Európai Bizottság ma megjelenő jelentése szerint idén a költségvetési hiány három százalék alatt lesz.

– Nincs olyan elemzőbizottság vagy intézmény, amely a deficitcél idei tartását megkérdőjelezné. Bízom abban, hogy ez lesz érvényes a jövő évi hiánnyal kapcsolatban is – tette hozzá.

Varga Mihály némileg szkeptikusabb. Tegnap emlékeztetett, hogy Magyarország ellen nyolc éve, 2004 óta folyik a túlzottdeficit-ejárás, míg átlagosan más országok esetén ez 3,5 évig tart. Ezért gyanakvóbbak, kritikusabbak velünk Brüsszelben – konstatálta. „Az uniós testület szerdán adja ki az EU-27-ekről szóló gazdasági helyzetértékelést, ez vélhetőleg iránymutató lesz az IMF számára is. Arra a kérdésre, hogy lesz-e megállapodás az IMF-fel, az a válasz, hogy lehet; arra a kérdésre, hogy mikor, nehezebb válaszolni. Remélem, még idén folytatódnak a tárgyalások” – mondta.

S noha az IMF részéről már megfogalmazták, hogy – a szükséges gazdaságpolitikai fordulat mellett – azt is várják a magyar kormánytól, hogy tekintse értékes tárgyalópartnernek a valutaalapot és az Európai Bizottságot, Matolcsy György tegnap, az államadósságról folytatott parlamenti vitanapon keményen ostorozta a bankokat és a nemzetközi pénzvilágot. A nemzetgazdasági miniszter azt mondta, a kormány és a Fidesz–KDNP-frakció mindaddig nem nyugszik, amíg meg nem nyeri az adósság elleni szabadságharcát. Az IMF vagy az EU nevének említése nélkül Matolcsy György azt mondta, a jelenlegi kabinet nem hajlandó csökkenteni a nyugdíjakat, a béreket, a családtámogatásokat, ezért viszont „szálka vagyunk” a bankok, a nemzetközi pénzpiac, a pénzügyi spekulánsok és az őket képviselő bürokraták, politikusok szemében, „ezért támadnak bennünket”.

Matolcsy Györgyöt tegnap megkérdeztük, tudja-e már, hogy az uniós jelentés szerint tartható lesz jövőre a három százalék alatti költségvetési hiány, vagy szükség van egy újabb csomagra. A miniszter a megszorításra utaló „csomag” kifejezést visszautasította, és azt mondta: nem szeretne nyilatkozni, „holnap pedig megismerjük a jelentést”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.