Bővítené a mozgásterét a kormány

Júniusban engedhetik ki Magyarországot a karanténból a brüsszeli bürokraták.

November hetedike, vagyis jövő szerda mérföldkő lesz a Magyarország ellen 2004 óta folyó túlzottdeficit-eljárásban, ekkor adja ugyanis közre az Európai Bizottság az egyes tagállamokra vonatkozó makrogazdasági előrejelzését.

Ebben már az októberben bejelentett két, együttesen 764 milliárd forintos kormányzati egyenlegjavító program hatásait értékelik, így kiderül, mekkora elcsúszás van a kormány és az EU számításai között, azaz mekkora lyukat kell még betömnünk ahhoz, hogy Brüsszel elhiggye, stabilan a megkövetelt 3 százalék alatt tudjuk tartani a költségvetés hiányát. Ennek alapján a kormány az ígért harmadik megszorítócsomagot is gyorsan összeállítja: mint Orbán Viktor jelezte, abban a bankadó, a közművezeték-adó megemelése kitüntetett helyen szerepel majd.

A lényeg: a kormány azt próbálja elkerülni, hogy az uniós pénzügyminiszterek tanácsa (Ecofin) a decemberi ülésén ne foganatosíthasson szankciókat Magyarország ellen, azaz a 2013-ban esedékes 150 milliárd forintnyi támogatást garantáltan lehívhassuk a felzárkóztatási alapból. A lapunk által megkérdezett elemzők szerint a kormány mindent alárendel e célnak, illetve annak, hogy már jövő márciusban dönthessen az Európai Bizottság a túlzottdeficit-eljárás felfüggesztéséről, s ezt a júniusi ülésén az Ecofin is szentesítse.

Gárgyán Eszter, a Citibank vezető elemzője úgy véli, hogy az uniós források elvételével való állandó fenyegetettség megszűnésével komoly mozgástérre tehet szert a kormány, úgy érezheti, már nem kell Brüsszel elvárásainak szigorúan megfelelnie. Ez a választások közeledtével különösen jól jöhet. A kormány olyan közérzetjavító intézkedéseket is meghozhat, mint a most elhalasztott pedagógusbér-emelés elindítása. Még akkor is, ha az annak előfeltételéül szabott 1,5 százalék feletti gazdasági növekedés biztosan nem valósul meg.

Brüsszel legközelebb csak egy év múlva léphet fel a hiánynövelő lépések ellen. Azt viszont ma még nem lehet megjósolni, hogy ebben a politikai játszmában Brüsszel hogyan lép jövő márciusban, amikor az idei hiány és a folyó évi cél teljesíthetőségét mérlegeli. Mindez azonban az IMF hozzáállásán nem változtat, a valutaalap számára a 3 százalékos hiány tartásánál sokkal fontosabb szempont, hogy strukturálisan javul-e a gazdaság helyzete, és az államadósság megbízható módon csökken-e. Az EU/IMF-hiteltárgyalásokat és a deficiteljárást éppen ezért egymástól függetlenül kell kezelni – húzta alá Gárgyán Eszter.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője szerint is politikai döntést hoznak decemberben a pénzügyminiszterek, lesznek kifogásaik ugyan, és marad a deficiteljárás, viszont szankciókat nem alkalmaznak Magyarországgal szemben. Az elemző úgy értékeli, hogy sem a szankciók alóli mentesítés, sem az eljárás felfüggesztése nem hoz nagy változást az ország megítélése szempontjából, a piacokat ugyanis az ilyen politikai asszók nem érdeklik.

Mint ahogy a hitelminősítőket sem, ezért Török Zoltán arra számít, hogy fél-egy éven belül a magyar államadósság besorolása nem keveredik ki a bóvlikategóriából, bármilyen döntés is szülessen. A Raiffeisennél úgy gondolják, a kormány számára fontosabb cselekvési szabadságának megőrzése és bővítése, ezért valójában nem áll szándékában megegyezni az EU/IMF párossal. Ehhez jól jön, hogy az amerikai és az euróövezeti központi bankok likviditásbővítő programjai miatt kedvező a befektetői hangulat, ami a magyar állampapírok iránt is növeli a keresletet.

Aggódó külföldiek

Londoni elemzőházak szerint kevesebb ok van bizakodni egy, a magyar kormány számára kedvező brüsszeli döntésben, mint korábban, tapasztalataik szerint ugyanis az Európai Unió kevésbé lesz engedékeny a költségvetési hiány kismértékű lazítása ügyében, mint eddig feltételezni lehetett. Álláspontjuk szerint az Európai Bizottság egyértelműen 3 százalék alatt akarja látni a deficitet, ezért valós kockázatként kell számolni a kohéziós alapokhoz való hozzáférésünk elvesztésével.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.