Nem lett befutó az Orangeways

Veszprém önkormányzata eredménytelennek nyilvánította a helyi közösségi közlekedésre kiírt pályázatot, és nem hirdetett eredményt – derül ki a város közleményéből. A Napi.hu írása szerint az indoklásban mindössze annyi áll, hogy az egyik pályázó – Balaton Volán – nem tett a kiíró számára megfelelő ajánlatot, a másik jelentkező – Orangeways – érvénytelen pályázatot nyújtott be. A közgyűlés egyébként arról is határozott, hogy a város a jelenlegi szolgáltatónak, a Balaton Volánnak a megbízatását újabb, legfeljebb két évre meghosszabbítja. Az Orangeways pályázatában egyébként lényegesen alacsonyabb kilométerdíjakat határozott meg, mint a Balaton Volán.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.