Idén is megéri kalkulálni

Jövő kedden hirdetik meg a biztosítók jövő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáikat. Bár jelentős megtakarítást már egyre kevesebben érhetnek el, egy gyors kalkulációt mindenkinek megéri az idén is lefuttatni az alkuszi oldalakon.

A versenybe szálló tizenöt biztosító az év végi kampányban érintett több mint kétmillió autós kegyét az idén is a legváltozatosabb stratégiákkal igyekszik majd megnyerni – hívja fel a figyelmet a Kotelezo.hu. Bár internetes szakportálon már az előző kampány alatt is csupán 13 ezer forint volt az éves kötelezős átlagdíj, az idei kampányban könnyen még tovább eshetnek a díjak, igaz, ilyen árszint mellett a legjobb ajánlatok között is legfeljebb pár száz forintos eltérések lesznek.

Éppen ezért a váltók száma az idén valószínűleg a tavalyi 730 ezres szint alatt marad – vélik szakmai körökben. A kalkulációt ugyanakkor azért is érdemes végigfuttatni, mert a biztosítók többsége rendszerint kedvezőbb tarifát kínál új ügyfeleinek, mint a meglévőknek.

Nem szükséges tehát biztosítót váltani a spóroláshoz, a tavalyi kampányban is minden harmadik autós a saját biztosítójánál kötötte újra szerződését, jóval kedvezőbb áron. Főként a kötelező mellett más biztosítással nem rendelkezők számára nyújt lehetőséget a kampány arra, hogy olcsón további biztosításhoz jussanak – egyre többen kínálnak a kötelező mellé máskor nem elérhető kedvezménnyel kiegészítő biztosítást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.