A belügyi tender sem megy simán

Elutasította a Belügyminisztérium illetékes szerve azokat a felvetéseket, amelyeket a 112-es segélyhívó rendszer közbeszerzési eljárása során az Invitel Technocom Kft. előzetes vitarendezési kérelmében vezetett elő.

A közbeszerzés tárgya egy integrált informatikai és hívásfogadási rendszer, amely csatlakozik az egységes segélyhívó rendszerhez és a készenléti szervek által használt Tetra hálózathoz is, miközben szoftveres eszközökkel támogatja a bevetésirányítást és az eseménykezelést. A tender értéke meghaladja az egymilliárd forintot. Hasonló közbeszerzés van folyamatban 2,3 milliárdos keretösszeggel az Országos Mentőszolgálatnál is. Mint lapunk megírta, ott késlekednek az eredményhirdetéssel, holott a késedelmes rendszerkiépítés azzal a következménnyel is járhat, hogy a mentők elbukják a jövőbeni uniós forrásokat is, 11 milliárd forint értékben.

A lapunk birtokába került dokumentumok szerint az Invitel azért terjesztett elő előzetes vitarendezési kérelmet, mert álláspontja szerint nem volt szabályos az Enterprise jelentkezése, amelyben a Siemens AG-t jelölte meg olyan alvállalkozóként, amelyre támaszkodni kíván, de az előírt igazolások nem voltak szabályosak, ezért az előterjesztő szerint az ajánlat sem volt megfelelő. A Belügyminisztérium a vitarendezési kérelmekben foglaltaknak nem adott helyt. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.