Állami mobil: fordulat?

Újabb fordulat állhat be az állami mobilszolgálató ügyében, forrásaink szerint azonban ezúttal nem a kormányzati szándékok változtak. Mindössze arról van szó, hogy az állami mobilcéget elmeszelő bírósági ítélet felülvizsgálatát kezdeményezték a Kúriánál, amely első körben úgy döntött, hogy felfüggeszti a törvényszék ítéletének végrehajtását.

A szóban forgó, szeptember 17-én kihirdetett, jogerős ítélet ugyanis hatályon kívül helyezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) határozatát, amely lezárta azt a frekvencia-árverést, amelyen nemcsak az állami mobil, hanem a jelenlegi piaci szereplők is nyertek frekvenciákat. Az állami mobil 10, a már piacon lévők 31 milliárdot fizettek a sávokért.

Ezek elvesztése igen érzékenyen érintené a Vodafone-t és ügyfeleit, hiszen a szolgáltató az elnyert frekvenciákat időközben bekapcsolta, amivel jelentősen kilencven százalék fölé növelte a 3G lakossági lefedettségét. Az idén elnyert frekvenciák nélkül viszont csak hetven százalék körüli lefedettséget tudna nyújtani az előfizetőknek, akiknek év eleje óta nagy erőkkel reklámozza is az országos mobil széles sávot.

Piaci szakértőink szerint az ítélet iránti felülvizsgálati kérelem benyújtása ezért a Vodafone és a médiahatóság vagy az állami mobilcég érdeke. A Vodafone-nál megerősítették lapunk információját, miszerint ők már benyújtották a felülvizsgálati kérelmet a bírósághoz. Arról nincs információnk, hogy az NMHH vagy az állami mobilcég hasonló kérelemmel fordult-e a Kúriához. Úgy tudjuk viszont, hogy az NMHH már lépett annak érdekében, hogy rendezze a frekvenciák sorsát.

A Kúria nem érinti végzésében az ügy érdemi részét, abban a felülvizsgálati eljárás függvényében a későbbiekben határoz. A mostani fordulat következményéről azonban megoszlanak az álláspontok. Több, távközlési ügyekben járatos jogászt is megkérdeztünk. Van, aki azt állította, hogy jogtechnikailag az állami mobilcég, az MPVI Zrt. akár használhatná is az elnyert frekvenciákat a Kúria döntéséig, míg van, aki szerint a törvényszéki verdiktet megelőző exlex állapot állt be újra, azaz hatályban van az NMHH árverést lezáró végzése, de az MPVI el van tiltva a frekvenciák használatától (erről ugyanis a per során ideiglenes intézkedéssel döntött a bíróság). Az azonban aligha valószínű, hogy a Kúria visszaállítaná az NMHH határozatának érvényességét. A törvényszéki ítélet ugyanis csaknem tíz különböző jogsértést állapított meg, s mivel közigazgatási határozatról van szó, egyetlen jogsértés is elég ahhoz, hogy érvénytelen legyen.

A frekvencia-árverés eredményét ismertetik a hatóságnál. Ez a tender is a bíróságon fejeződik be
A frekvencia-árverés eredményét ismertetik a hatóságnál. Ez a tender is a bíróságon fejeződik beFOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.