Új autókat vásárol a NIF

Lecseréli autóflottája egy részét a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. A társaság az új személygépkocsik beszerzésére és ötéves tartós bérletére mintegy 395 millió forintot szán. A NIF közlése szerint 54 autót cserélnének le.

Ezt is úgy, hogy az ajánlati felhívásukban szereplő járművek 26 százaléka opcionális igény, amelynek lehívásáról később döntenek. A tenderen győztes szállítónak eszerint 40 autót kell átadnia és további 14 gépkocsit kérésre leszállítania. Az autók beszerzésére a NIF a teljes keretösszeg mintegy hetven százalékát, 277 millió forintot fordítana. A fennmaradó részt a járművekhez kapcsolódó szolgáltatásokra, így a biztosításra, szervizelésre költené. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a NIF öt-hétmillió forintos autók szállítására vár ajánlatokat. A beszerzést a társaság azzal indokolta, hogy a tulajdonában lévő járművek futásteljesítménye túllépi a 200 ezer kilométert. A mintegy 600 beruházást koordináló és felügyelő NIF munkatársai által naponta használt autók rendszeres javításra szorulnak. Éves szervizköltségük meghaladja az 55 millió forintot. A várakozások szerint az új autók szolgálatba állításával ezeket a kiadásokat a felére csökkenthetik. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.