Game over a nyerőgépeknek, marad a flipper

Tegnap már nem nyitottak ki a játéktermek, és a kocsmákban, szórakozóhelyeken sem kapcsolták be a nyerőgépeket, miután kedden megjelent a Magyar Közlönyben és azonnal hatályba is lépett a szerencsejáték-törvény változása, amely – a három koncessziós kaszinót leszámítva – megtiltja a játékgépek, pénznyerő automaták üzemeltetését. Több budapesti elektronikus kaszinót is felkerestünk szerdán, de bemenni már egyikbe sem tudtunk, az ajtókat mindenhol zárva találtuk.

Hiába akartunk megszólalókat találni, egy hely sem akadt, ahol a személyzetből bárki is a helyszínen lett volna.Minden esetben úgy tűnt, mintha a helyiségben már az áram is le lenne kapcsolva. A korábban még verőfényes napsütésben is neonfényben villogó portálokon most teljes volt a sötétség. Több esetben is az üzemeltetők az ajtóra ragasztott üzenettel arról tájékoztatják az esetleges látogatót, hogy a jogszabályok változása miatt ott többet nem lehet játszani, de egyúttal felhívják a figyelmet internetes oldalukra, ahol viszont továbbra is mindenki próbára teheti szerencséjét.

Mivel a játéktermeket zárva találtuk, körülnéztünk néhány kocsmában, hátha találunk még olyat, aki kísérti a szerencséjét, és tiltás ellenére nem kapcsolta le a nyerőgépet. Volt, ahol érdeklődésünk tárgyát megtudva roppant visszautasítóvá váltak, pedig megelőzően a kikért, ötvenforintos „minőségi kisfröccsöt” még nagy lelkesedéssel kínálta a pultos. A gépek sorsát tudakolva viszont csak annyit mondtak a Nyugati téri aluljáró egyik vendéglátó helyiségében: „Elvitték és kész, ne akarjon erről többet tudni”. A törzsvendégek között azonban volt, aki tömören, de elmondta véleményét. – Tegnap elvitték azokat a dögöket végre, de vihették volna ezt is –mutatott hátra István a mögötte álló zenegépre. – Ez is csak azért van itt, hogy a pénzt nyelje – mondta.

Néhány kerülettel arrébb, a külvárosban már jóval közlékenyebb volt a tulajdonos, aki érkeztünkkor a személyzettel éppen arról beszélgetett, mit is kellene tenni a kieső pénzek pótlása érdekében. Mint Gábor elmondta: nagy bevételük ebből sosem volt, azt a gép tulajdonosai tették el, ha ugyan volt abban nagy pénz. Arra azért jó volt, hogy a rezsi egy részét fedezni lehessen belőle. Ez volt az összes, amit jelentett számukra. – A Szerencsejáték Felügyelet nagyon gyors volt, már kedden kijöttek, és a helyszínen ellenőrizték a gépet. Miután elmentek, ki is kapcsoltuk, áramtalanítottuk és hátratoltuk a raktárba. Most ott várja a tulajdonosát, hogy érte jöjjön. Egyelőre nem telefonáltak, de biztosan hamar itt lesznek –mesélte. Arra a kérdésünkre, hogyan szeretné a kieső bevételt pótolni, azt mondta, egyelőre gondolkoznak rajta. – A darts ma már nem megy, egy elektromos változatba alig dobnának be. Biliárdasztalunk már van, s bár azt azért használják a vendégek, de messze nincs kihasználva, így ebből újabb nem kell. Azon gondolkodunk, hogy flippereket hozatunk. Most úgyis nagy a retroérzés, így azt sokan használnák, a játék miatt talán többen dobnának be pénzt, mint bármi másba – vélekedett.

Máshol is ugyanezen a véleményen vannak. – Azt hiszem, a főnök flippereket szeretne hozatni – mondja érdeklődésünkre egy angyalföldi kiskocsma pultosa. – A nyerőgépeket már kedden leszerelték, hogy mi lesz a sorsuk, arról fogalmam sincs, de nem is nagyon érdekel, nem a mi üzletünk volt – jegyzi meg.

A belvárosba visszatérve azért akadt olyan is, aki nagy reményeket fűzött a nyerőgépek eltűnéséhez. Az egyik aluljáró tétre, azaz némi pénzre menő sakkpartijához készülődve az állandó flaszterjátékos kérdésünkre annyit mondott: Bízom benne, hogy ezután több partnerem lesz. Bár tudom, hogy nem féltétlenül ugyanaz a közönség, és alkalomadtán a rendőrök is megtalálnak minket, ami elriaszthatja a kuncsaftokat. Ezzel együtt úgy érvelt: Azért az összegért, amit három-négy perc alatt bedobáltak, itt egy óráig is eltarthat a parti. Ez pedig mégiscsak hosszabb szórakozás, jobban megéri.

Megszűnik a szövetség

– Az engedélyeket leadjuk, megszüntetjük a működést, elbocsátjuk az embereket és felszámoljuk a cégeket – sorolta a következő hetek lépéseit Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség elnöke. Ezután jönnek majd az online oldalak, amelyek egyelőre teljesen illegálisak, de azzal ezek szerint a kormánynak nincs sok baja. A gépeket külföldre nem nagyon lehet eladni, mert azok speciálisan a hazai piacra lettek programozva. Vannak olyanok, amelyeken a szoftvereket lehetne módosítani, de nem sok értelme van, mert a környező országok piacai teljesen telítettek. Ott ezeknek az automatáknak egy átalakítás után sem lehetne könnyen helyet találni. A szövetség is idővel megszűnik majd, hiszen tagdíjbefizetés nem lesz – tette hozzá.

Így köszönt el törzsvendégeitől az egyik budapesti játékterem személyzete
Így köszönt el törzsvendégeitől az egyik budapesti játékterem személyzete
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.