Távhő: nincs ok tarifaemelésre (bővített)

Most a világgazdasági hatások sem indokolnak lakossági távhőáremelést - véli Fekete Csaba, az önkormányzati Főtáv két éve kinevezett, a távhőszolgáltatók szövetségét is irányító vezetője. A repülőgépész végzettségű energetikus üdvözli a távhőcégek ártámogatását, de hiányolja az átláthatóságot.

- Ahogy korábban mondhatni a szél is felfelé fújta az energiaárakat, addig most mintha teljesen megszűnt volna a világgazdaság tarifákra gyakorolt hatása. Meddig tarthatóak a lakossági árak?

- Most a világgazdasági hatások sem tesznek szükségessé különösebb áremelést. De ehhez hozzátartozik, hogy az iparággal szemben támasztott hatékonyságjavítási elvárások miatt sok függ attól, egy-egy távhőszolgáltató milyen ügyesen szerzi be a fűtőanyagot. Jelenleg gáztőzsdei alapon kedvezőbb a helyzet, mint a hosszú távú orosz szerződésbe foglalt olajár szerint. De ez a jövőben akár meg is fordulhat.

- Vagyis az oly sokat kárhoztatott liberalizmus itt most kedvező hatást fejt ki?

- Az egyik oldalon ott van a maximált lakossági ár, amit senki nem léphet túl. Ezt korábban önkormányzati hatáskör volt, most a minisztérium központilag határozza meg. Alatta viszont kétségtelenül mindenki úgy gazdálkodik, ahogy tud. Ez most kedvező hatást fejt ki, az eddig talán kényelmesebb ellátók is felélednek. De a szektor 2010 elején szintén hatalmas árelőnyhöz jutott azzal, hogy 5 százalékra csökkent az áfája. A hatékonyságjavulásra példa, hogy egyre több cégnek fogy el a nem fizetőkkel szembeni türelme. Ahogy hallom, itt-ott ténylegesen korlátozzák a melegvízellátást.

- A Főtáv is tervez hasonlót?

- Folyamatosan gondolkodunk kintlévőségeink hatékonyabb behajtásán, de általánosan nem élünk ezzel az eszközzel. Talán jövőre. Idén a rendesen fizetőknek hirdettünk akciót. Ennek nyomán ugyan nem indult tömeges befizetés, de egy réteg megmozdult. A számlafizetést folyamatosan megtagadókkal szemben ugyanakkor messzemenőkig jogosnak tartom legalább a melegvízellátás korlátozását. A fűtés a rendszer adottságai miatt továbbra sem korlátozható addig, amíg egy társasházban akár egy lakó is rendesen fizet. Kintlévőségállományunk több mint 10 milliárd. Ennek többsége darabszám szerint a lakossággal, az egy fogyasztóra jutó összeg alapján cégekkel szemben áll fenn.

- Nem gondolja, hogy a távhőrendszerek sokat reklámozott felújítása túl drága a lakóknak, ráadásul így kikapcsolhatókká válnak illetve az „okos” mérők miatt a széleken lakók többet fizethetnek?

- Okos mérő a lakásokba nem kell, mert ilyen van minden hőközpontban. A cél az, hogy - például okos költségosztók, egyedi fűtésszabályozók révén - minél pontosabban ismerjük a lakások egyedi adatait. Ilyen berendezések telepítésével egy-egy ház összfogyasztása általában harminc százalékkal esik, ami megkérdőjelezhetetlenné teszi a felújítási szükségletet. Ezért is indítottunk három mintaberuházást budapesti panelházakban. Mint mindennek ugyanakkor, ennek is lehetnek kárvallottjai. Ez sajnos napi vitaforrás a lakók, a közös képviselők és a szolgáltató között. A megegyezést kiegyenlítő szorzók segítik, de bármilyen más fűtési módú társasházban is fennáll ugyanez a probléma. A hidegebb lakásokat a piac idővel beárazza.

- Ön 41 éves, a műszaki egyetemen 1994-ben végzett repülőgépészként. Ehhez képest most az energetika állami kulcspozíciójában, a Főtáv, egyszersmind a szolgáltatók szövetségének élén találjuk. Ilyen egy repülős álomkarrier?

- Az élet úgy hozta, hogy az egyetem után szinte rögtön az energetikában helyezkedtem el. Megfordultam az ABB-nél, a Molnál, az RWE-csoportnál, majd legutóbb a KPMG tanácsadó cégnél foglalkoztam energetikai kérdésekkel.

- Főtáv-béli elődje, Kovács Lajos most épp szabadlábon védekezik korrupciós vádak ellen. Önnek már akartak adni csúszópénzt, talált további rejtett aknákat, és ha igen, felszámolta-e azokat?

- Az új városvezetés és én személy szerint is határozottan elutasítom a korrupció mindennemű formáját. Hozzám ilyen megkeresés nem érkezett. A Főtávot átszerveztük, de nem a vádak, hanem a hatékonyságjavítás miatt. Olyan ellenőrzési pontokat építettük be, amelyek szerintem ma már kizárják a rendszerszintű korrupció lehetőségét. Megjelenésemkor a teljes korábbi vezetőség távozott. Az igazgatóság megszűnt, szerepét a tulajdonos BVK Holding vette át. Totális ellenőrzés lehetetlen, de a Főtáv alapvetően nem korrupt cég.

- Korábban nem rendszerszintű panamákra utalt az áramot-hőt kapcsoltan előállító erőművek támogatásának csökkentése? Állítólag a kapott pénzt nem lakossági árcsökkentésre használták, hanem felélték. Lehetnek új szabályok, de a szereplők, a gondolkodás megmaradt.

- Igazságtalan lenne, ha a távhőszektor egészét valamiféle visszaélésgyanús ködbe burkolná. Én ilyen vádat a hatóságoktól sem hallottam. A vállalkozók jöttek, megismerték a gazdálkodási feltételeket és úgy döntöttek, nekik megéri a kapcsolt termelés. Az, hogy lenyelték volna a hasznot, félremagyarázás. A hőár akkoriban a termelők és a szolgáltatók közötti alkuban alakult ki. Nem a termelő bűne, ha a szolgáltató hajlandó magasabb árat fizetni. De ez már a múlt, nem érdemes boncolgatni. A kapcsolt szektor ma talán valóban kissé alultámogatott. Igaz, a szabályok alapján mindenki tudhatta, hogy a kiemelt bevétel 2010-ig jár. A korábbi fenyegetőzések ellenére nem is hallani tömeges bezárásokról. Jelzem, ha ezek a termelők leállnának, komoly áremelkedés jönne. Ez is bizonyítja, hogy a vádak ellenére nem nyelték le az összes hasznot. Remélem, egy gazdasági fellendülés, egy árampiaci áremelkedés igazolja majd a befektetők türelmét.

- Évtizedek óta minden energiacégtől azt hallom, hogy kész, nincsenek tartalékok. Ehhez képest a Főtáv belső hatékonyságjavulásra hivatkozva idén 10 százalékkal csökkentette a lakossági alapdíját. Mi ennek az oka?

- Ezek szerint mégis voltak tartalékaink. Egyelőre sok apró, napi tételről beszélünk, például adminisztráció, gépkocsihasználat, beszerzések. További mérséklésre is látok lehetőséget, de ez már több év átfutási idejű. A drágán termelő Révész fűtőmű kiváltása 400 millió forint volt, ami közel 2 év alatt térül meg. A rákoskeresztúri hulladékégető kazánok füstgáz-hőhasznosítója illetve egy csúcsidőre szóló pbgáz-bekeverő száz-százmilliós költsége 3-4 év alatt jön vissza.

- 2010-ben 4,6 milliárdos, tavaly 1,7 milliárdos nyereséget értek el. Ezt jó vagy rossz?

- A tavalyi évet terven felül zártuk, és várhatóan idén is egymilliárd felett teljesítünk. Lakossági fogyasztóink szempontjából mindenképp pozitív üzenet, hogy nem nőnek a tarifák. A rendszer belülről is működőképesnek tűnik. Az energiahivatal alapvetően úgy tartja életben a szektort, hogy időközönként emeli a szolgáltatók által a termelőknek fizetendő hatósági hőtarifát. A szolgáltatók azért nem mennek tönkre ettől, mert a hivatal a pluszkiadást támogatással egyenlíti ki. Utóbbi forrása az áramfogyasztók által fizetett, kilowattóránként 1 forint 20 filléres kapcsolt termelésszerkezet-átalakítási díj, amiből idén mintegy 40 milliárd forint gyűlhet össze. Ez az összeg tehát lényegében a termelőkhöz kerül, de előtte átfolyik a szolgáltatókon, amelyek anyagi helyzete így nem változik. Egyelőre nem látjuk, hogy a kassza elegendő lesz-e az igények kielégítésére. Csökkentésre kevés az esély, mert azért a fűtőművek nehéz helyzetben vannak. Kérdés azonban, nem lenne-e szerencsésebb ezt a folyamatot átláthatóvá tenni. Várjuk az új számokat, de a döntések hátterét valószínűleg nem tudhatjuk meg. Ha az eredeti ígéretnek megfelelően az elveket mélységében megismerhetnénk, a piac előre tervezhetne. A hiányosságokat tavaly betudtuk az indulásnak. De idén azért már örültünk volna, ha tisztábban látunk.

- Állítólag tavaly a Századvég Gazdaságkutató dolgozta ki az alapelveket, nyolcmillióért. Nem kérdezik őket?

- A Századvég a hivatal megrendelésére készítette a tanulmányát, amelynek nyilvánosságra hozatala a megbízót illeti. Bennünket közvetlenül nem tájékoztathat. Ráadásul a hivatal a szakértői anyagon bizonyára tovább dolgozik, esetleg módosít rajta.

- A Főtáv és a hője nagy részét biztosító, francia hátterű Budapesti Erőmű között is azért maradtak el az üzengetések, mert a kettejük közötti árat már a hatóság szabja meg?

- Attól, hogy a hőár immáron hatósági, természetesen még egyeztetünk. Voltak vitáink, melyeket mára meglátásom szerint sikerült rendezni. Hisz végül is mindannyiunk közös érdeke a zavarmentes fűtés. A tavaly beállított maximált hatósági tarifa magasabb volt, mint az azt megelőző, de a hatóságtól ezt támogatásként megkapjuk.

- Vizsgálták a kormány nonprofit közszolgáltatásokról szóló elképzeléseit? Mi lesz, ha a Főtáv nem lehet nyereséges?

- A kérdésről el lehet gondolkodni. A szektornak nyilvánvalóan szüksége van fejlesztési forrásokra. Ha ez a cégben marad, akkor nincs szükségünk az ezen felül megmaradó nyereségre. Akár úgy, hogy a tulajdonos nem veszi fel azt vagy visszaforgatja. De egyelőre nem látunk tisztán.

- Ehhez képest az önkormányzat 2010-ben 3,5, tavaly pedig 3 milliárdos osztalékot vont ki, utóbbi felét ráadásul a tartalékokból. Volt harc?

- Nem volt semmiféle harc. Az osztalékról a tulajdonos dönt. Az eredménytartalék egy könyvelési tétel, melyben a korábbi évek felhalmozott számviteli nyeresége gyűlik. A kifizetést legfeljebb a készpénzforgalmunkban kellett kezelni. Ilyen tartalékok továbbra is vannak a cégben.

Fekete Csaba
Fekete Csaba
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.