Durván csökkentenék a feketepiacot

Mondhatni gombnyomással harmadával csökkentené a fekete- és a szürkegazdaságot Matolcsy György a hazai kiskereskedelemben, vendéglátásban és azoknál a szolgáltatásoknál, ahol kassza üzemel. A nemzetgazdasági miniszter pénteken bejelentett ötlete szerint mind a 400 ezer hazai pénztárgépbe „beépítenének” olyan „online eszközt”, amivel az közvetlen összeköttetésbe kerülne a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szervereivel.

Ettől a nemzetgazdasági miniszter szerint 95 milliárd forint többlet-áfabevétel folyna be a büdzsébe, azaz durván 500 milliárd forintnyi forgalom fehéredne ki. A 400 ezer gép által lefedett három szolgáltatási terület nagyjából és éves szinten 10 ezermilliárd forintos forgalmat bonyolít le, ebből a becslések szerint 10-15 százalék lehet az adózatlan. Eszerint Matolcsyék – megint csak erős becslés – úgy számolhatnak, hogy harmadával csökken a feketeforgalom.

Vélhetőleg azért csak ennyivel, mivel a hazai feketeáru java eleve elkerüli a kasszát: számla nélkül veszik és értékesítik azt. A másik elterjedt feketézési módszer, amikor a kereskedő a pénztárgépekkel trükközik, például külön pénztárgépet állít be délelőttre és délutánra, az adóbevallásában pedig csak az egyik gép adatait szerepelteti, a forgalomkülönbségből fakadó áfakülönbözetet pedig elteszi.

Amennyiben a miniszter ötlete technikailag megvalósítható, azaz valamiféle hardveren keresztül a NAV állandó bepillantást nyer a fekete dobozokba, úgy a jövőben a helyszínen történő, tételes adóvizsgálat helyett a NAV a saját szerverén összesíti az adott vállalkozás pénztáraiból beérkező adatokat, és utána megnézi, hogy eltért-e az adóbevallástól.

A megkérdezett kereskedők szerint az ördög ezúttal is a részletekben rejlik. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen technikai megoldással kívánja rövid idő alatt a kormány az összes hazai pénztárgépet egyetlen, nagy hálózatba integrálni, ahogy az sem ismert, hogy a NAV hogyan tud majd boldogulni egy ekkora adatmennyiséggel.

A NAV-val való állandó internetes kapcsolat a nagyobb kereskedőláncok számára elvileg nem jelent megoldhatatlan problémát, mivel – például a másodlagos élelmiszer-biztonsági ellenőrzés kapcsán is – online kapcsolattartási kötelezettsége van a hatóságokkal. Kérdés viszont, hogy a kisebb boltosok, szolgáltatók hogyan tudják megoldani ezt. Az egyelőre legkézenfekvőbb lehetőség, hogy a boltosnak immár elő kell fizetnie egy állandó internetes kapcsolatra, ami a szolgáltatóknak bomba üzlet lehet, ugyanakkor az amúgy is recesszióval küzdő kiskereskedők számára az üzemeltetési költségek tovább nőnek.

A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségénél (KISOSZ) Antallfy Gábor elnök elmondta: félő, hogy a kisüzletek java részében pénztárgépet is kell cserélni, ami az ágazat sok kisvállalkozójának már vállalhatatlanul nagy terhet jelentene, ahogy az is furcsa, hogy míg korábban a döntéshozók kikérték a véleményüket, a most ismertetett ötletről a kormányzat nem egyeztetett velük.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.