Nem mondjuk meg!

„Azt nem mondjuk meg” – ez volt az eddigi legkorrektebb válasz a Belügyminisztérium részéről arra a kérdésre, hogy miféle nemzetbiztonsági kockázatot jelentettek a rendőrség és az Alkotmányvédelmi Hivatal ismeretei szerint a szórakozóhelyeken és a kisebb játéktermekben felállított pénznyerő-automaták.

A tárca pár órával az után reagált írásos megkeresésünkre, hogy keddi döntésével a parlament megtiltotta a játéktermek és az elektronikus kaszinók üzemeltetését. Pénznyerő gépek a jövőben csak játékkaszinókban működtethetők.

A parlament kivételes sürgős eljárásban, 238 támogató és egy ellenszavazattal, valamint nyolc tartózkodással fogadta el Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn benyújtott előterjesztését. A törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba, a pénznyerő automata üzemeltetésére korábban kiadott, illetve a játékterem-engedélyek hatályukat vesztik. A szerencsejáték-szervezők tizenöt napon belül kötelesek leadni azokat az adóhatóságnak.

Az előterjesztés indoklása szerint a játéktermek és az elektronikus kaszinók üzemeltetésének tilalmával jelentősen csökken majd a szerencsejáték kedvezőtlen hatásait elszenvedők köre. A pénzügyi kiadások mellett a játékgépezés sokaknál egészségügyi, pszichés zavarokat és károkat okoz, ebből adódóan költségvetési többletkiadással is jár az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben. A függőség miatt a társadalom számottevő részében gyakoribbak egyes köznyugalom, élet és testi épség, valamint vagyon elleni, illetve gazdasági bűncselekmények – állapította meg az előterjesztő igazságügyi miniszter. A Miniszterelnökséget vezető Lázár János hétfői parlamenti expozéjában azon meggyőződésének adott hangot, hogy a kaszinózás csak a jómódúak szórakozása lehet, az említett elitkaszinókat pedig elsősorban külföldiek látogatják. A keddi parlamenti döntéssel kieső költségvetési bevételeket, nagyságrendileg 20–30 milliárd forintot az online szerencsejáték megadóztatásából pótolnák. Ennek részletszabályait később dolgozzák ki.

Hétfőn a nyerőgépiparban rejlő „nemzetbiztonsági kockázat” téma volt a nemzetbiztonsági bizottság ülésén is, melyet követően a testület szocialista elnöke, Molnár Zsolt, a fideszes Gulyás Gergely és az LMP-s Mile Lajos egyaránt úgy fogalmazott, a zárt ülésen elhangzottak valóban felvetnek bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot, bár Molnár szerint az elhangzottakra nem a beterjesztett törvény a megoldás. Arról, hogy pontosan miben nyilvánul meg ez a kockázat, egyikük sem nyilatkozott.

A szektor képviselői viszont kikérik maguknak, hogy koholt vádak alapján maffiózókként tüntessék fel őket a médiában. Szerintük az ágazat dolgozói számára megkérdőjeleződött a jogállamiság, s 1200 vállalkozásnak mintegy 40 ezer embert kell elbocsátania a parlament döntése miatt.

Pertársaság alakul

A Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) tagjai pertársaságot alapítanak – jelentette be tegnap a szervezet elnöke egy közleményben. Schreiber István szerint minden szintre el fognak menni, ahol ezt a jogállam keretein belül megtehetik. Az elnök közölte, a vállalkozások közösen vizsgálják jogos kárigényük bejelentésének és megtérítésének lehetőségét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.