Lassan mozdulnak a devizahitelesek

Valószínűleg az utóbbi hónapok viszonylag kedvező forintárfolyama az oka annak, hogy a devizahitelesek eddig a vártnál kisebb arányban éltek az árfolyamgát lehetőségével. A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) adatai szerint a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások augusztus végéig 48,7 ezer adós esetében rögzítették a havi törlesztőrészlet kiszámításánál használt árfolyamot, ennyien fizettek a svájci frankban jegyzett kölcsönök esetében 180-as, az eurónál 250-es, míg a japán jenben 2,5 forintos árfolyam szerint. Ez a jogosult ügyfelek mindössze tíz százaléka, miközben az adósoknak már csak három hónapjuk maradt arra, hogy bejelentkezzenek a minimum három évre, maximum 2017. június végéig szóló lehetőségre. A már megkötött szerződéseket nézve egyébként valamivel jobb a helyzet: a szolgáltatók 64 ezer árfolyamgát-megállapodást kötöttek. (A szerződést kötők és a már ténylegesen kevesebbet fizetők közti különbség abból adódik, hogy ha az adós azután köt szerződést, hogy az adott hónapra már kiszámították, mennyi lesz a törlesztője, akkor a rögzítés csak a következő hónaptól lép életbe.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.