Belföldre is figyel a Mol

A Mol a következő három évben több mint 300milliárd forintot költ el Magyarországon – jelentette az olajcsoport, amely növelni kívánja beruházásainak dinamikáját. Az összeg mintegy felét magyarországi kutatásra, illetve a meglévő mezők fejlesztésére költi. Tiszaújvárosban 30 milliárd forintból butadiénüzemet építenek, a műgumi-alapanyag eddig nem szerepelt a termékpalettájukon. Felújítják a százhalombattai finomítót a szlovákiai Ipolysággal összekötő olajvezetéket és az onnan a tiszaújvárosi vegyipari üzemig húzódó termékvezetéket is.

Az utóbbi években a Mol a nemzetköziesedést hangsúlyozta. A cég árbevételének egyre nagyobb, nyereségének pedig immáron több mint a fele származik külföldi tevékenységéből. Jelenleg is zajlik Magyarországon a csoport nemzetközi irányító központjának felállítása. Két éve Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató lapunknak azt hangsúlyozta, hogy az adóelvonások csökkentik a beruházásra költhető összegeket. A társaság stratégiai dokumentumai mindeddig szintén a külföldi beruházások bővítési szükségletét hangsúlyozták. Noha a Mol tavaly óta 24 százalékban állami tulajdon, ez a változás a cég stratégiáján mindeddig kevéssé volt észlelhető. Nemrég 500 millió dollár értékű kötvényt bocsátottak ki, de a most bejelentett fejlesztéseket a pénzforgalomból fedezik. A beruházások többségét továbbra is külföldön tervezik végrehajtani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.