A nemzetközi pénzügyi szervezet vezérigazgatója aznap fejtette ki gondolatait, amikor az európai és az amerikai tőzsdék is borúlátóan kezdték megítélni az eurózóna helyzetét; amikor egyértelművé vált a német–francia ellentét a bankunió létrehozásának menetrendjét illetően; amikor az Ifo index azt jelezte, hogy a német üzleti bizalom a 2009-es mélypontjára esett vissza. E sok bizonytalansági tényezőhöz társult, hogy Spanyolország folyamodik-e támogatásért az euróövezet pénzügyi alapjához; hogy Görögországot miként lehet megmenteni a csődtől; s hogy Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke arról beszélt, mintha fogyna a reformlendület Európában.

Az IMF vezére kitért ezen kérdésekre is, s azt mondta, hogy a valutaalap szakértői is tisztában vannak a ténnyel: ilyen kiélezett körülmények között nagyon nehéz a szükséges átalakításokat végrehajtani, de a strukturális reformok megkerülhetetlenek. – A piac azt várja, hogy a sok játékos ugyanazt a játékot játssza – jegyezte meg Lagarde, utalván a spanyol bankok feltőkésítésével kapcsolatos döntésekre, amelyeknek most már érvényt kéne szerezni.

Mintha Francois Hollande francia elnök szavait ismételte volna meg, amikor kijelentette, a bankunió létrehozását „amilyen gyorsan csak lehet”, kezdeményezni kellene, beleértve az európai felügyeleti rendszer kiépítését és ezen keresztül a bankok közvetlen feltőkésítését. S szorosan idetartozik Lagarde szerint a fiskális unió kialakítása is.

Fontos üzenet azonban az IMF részéről, hogy a szükséges reformokra megfelelő időt kell hagyni, és a programokat rugalmasan kell értékelni, és ha szükséges, a fiskális kiigazítás ütemét módosítani lehet. Érdemesebb az intézkedésekre és nem a számszerű célokra helyezni a hangsúlyt, s a megszorítás igényét vegyíteni a növekedés serkentésének vágyával.

Az IMF október 9-én Tokióban teszi közzé világgazdasági előrejelzését, és bár adatokat Christine Lagarde nem villantott fel, de jelezte, még a nyári prognózishoz képest is további lassulást vár, hiszen most már a feltörekvő gazdaságokat is utolérte annak a válságnak a hatása, amelynek „epicentruma” az eurózóna. Aggodalmát fejezte ki, hogy a döntések végrehajtásának halogatása nyomán a válság több káros öröksége hosszú ideig velünk maradhat: a súlyos emberi áldozatokat, veszteségeket követelő magas munkanélküliség; a rendkívüli mértékben felduzzadt államadósság, amely érdemi gazdasági növekedés nélkül nem kezelhető; s végül a továbbra is gyengén működő pénzügyi rendszer.

Christine Lagarde leszögezte: a bankrendszer – a reformokban elért, de ma már jól érzékelhetően lassuló haladás ellenére – nem biztonságosabb, mint öt éve volt.

Kisebb lesz a világgazdasági növekedés