Karitatív ingatlanfejlesztők

Miért fektet egy amerikai üzletember évente százmilliós nagyságrendben pénzt a magyarországi szegénység és kirekesztés ellen folyó küzdelembe? – merül fel a kérdés az emberben, amikor először hall az Amerikai Ház Alapítványról. Nagy valószínűséggel azért, mert az alapító, az alapítvány elnöke, Richard Field morális elkötelezettsége túlnyúlik a kontinensek határain.

A világos, csempézett burkolatú terem falai állhatatosan visszhangozzák a reggelizők halk morajlását: egyesek nevetgélve cseverésznek, mások merengve társalognak a mellettük ülővel, és akadnak olyanok is, akik maguk elé révedve némán esznek az eléjük tett fehér, eldobható műanyag tányérból. Olyan, mintha egy középiskolai menzára toppant volna be az ember. Pedig a Magyar Vöröskereszt csepeli hajléktalanszállóján osztották ki a reggelit, a menü: kenyér, párizsi és őszibarack.

Országos akciók

„A szálló 2010-ben került a jelenlegi létesítménybe. Rengeteget segített nekünk az új épület átalakításában az Amerikai Ház Alapítvány – mondja Erdei József, a Magyar Vöröskereszt munkatársa –, amely azóta is jelentős anyagi hozzájárulással támogatja munkánkat.” Amikor az amerikai tulajdonú ingatlanfejlesztő cég stratégiájában fókuszba került a szervezett adományozás, kezdetben még csak néhány budapesti iskolába szállított élelmiszercsomagot a rászoruló gyerekeknek. Most, három évvel később már több száz vidéki és fővárosi családot, valamint számos hajléktalanszállót támogat kenyérrel, tejjel és egyéb élelmiszerrel.

– Richard Field amerikai ingatlanfejlesztő mintegy 15 éve élt Magyarországon, amikor kitört a 2008-as pénzügyi válság.

A szegénység és az egzisztencia problémája a valóságban is egyre határozottabb körvonalakkal rajzolódott ki az üzletember szeme előtt. Fieldnek feltűnt, hogy mind többen keresgélnek élelem után a kukákban. Arról is hallott, hogy több budapesti iskolába éhesen érkeznek a gyerekek, sőt olyan is előfordul, hogy megfelelő táplálkozás nélkül kiájulnak a padból. Ekkor vette fel a kapcsolatot a Magyar Vöröskereszt Országos Igazgatóságával, hogy miként tudna segíteni a rászorulókon – emlékszik vissza a kezdetekre Skultéti Gábor, az Amerikai Ház Alapítvány képviselője.

Gyermekszáj program

Az alapítvány tevékenysége 2010-re nőtte ki a főváros határait. Ekkor indult el ugyanis a Gyermekszáj program,melynek keretein belül először a Jászságban, most pedig már Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is heti rendszerességgel osztanak szét kenyeret és tejet összesen ötszáz hátrányos helyzetű család között.

Az egyik legtanulságosabb akció, amelyben támogatóként részt vettek, a Vöröskereszt által 2011-ben indított Konyhakert program volt. – Arra lettünk figyelmesek, hogy vidéken egyre kevesebb kertet művelnek. Célszerűnek tűnt támogatni a rászorulókat, hogy visszataláljanak az önellátás irányába – vázolja a program alapját Skultéti Gábor. Segítségképpen 23 ezer csomagnyi vetőmagot osztottak ki országszerte összesen tíz megyében. Az adagok tízféle magot tartalmaztak és 40-50 négyzetméternyi kertre voltak elegendők. – Majdnem mindenki élt a felkínált lehetőséggel. Akinek valami problémája akadt a műveléssel, az a helyi önkéntesekhez fordulhatott segítségért.

A Konyhakert projekt

A legtöbbnek általában az öntözéssel gyűlt meg a baja – utal az esetenként felbukkanó nehézségekre az alapítvány országos adminisztrátora. A falvakban nincs elegendő elérhető kút, az önkormányzatok pedig pénzhiányra hivatkozva tehetetlenül tárják szét a kezüket, ha valaki tőlük várja a probléma orvoslását.

Az Amerikai Ház Alapítvány azonban nem csak a Vöröskereszt „partnereként” vesz részt karitatív szervezkedésekben. Tavaly februárban 500 000 Ft értékben adományozott ruhákat és cipőket a forrói roma gyerekeknek, hogy legyen miben iskolába járniuk, és több olyan civilszervezetet segít, amelyek a társadalmi kirekesztés ellen veszik fel véget nem érőnek tűnő harcukat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.