Dióhéjban

Újra lehet pályázni a bankjegybrikettre

A Magyar Nemzeti Bank immár ötödször ajánlja fel jótékony célra a forgalomban elhasználódott bankjegyek megsemmisítése során keletkező bankjegybriketteket. Magas fűtőértéküknek köszönhetően a tömörített pénzkötegek nagy segítséget jelenthetnek a pályázatot megnyerő szervezetek számára. A jegybank évente körülbelül 50 tonna megrongálódott, elhasználódott bankjegyet von ki a forgalomból. Ezek megsemmisítési eljárása során tömör, tégla alakú brikettek készülnek, melyek a barnaszénéhez hasonló fűtőértékkel rendelkeznek, így a környezetvédelmi és biztonsági előírások betartásával vegyes tüzelésű kazánban elégethetők. Az immár hagyományosnak nevezhető pályázat célja, hogy lehetőséget adjon a jótékonysági, illetve nonprofit társadalmi szervezeteknek és alapítványoknak fűtési költségeik nagymértékű csökkentésére, ugyanis a bankjegybrikettek alkalmazásával kiválthatják az igen költséges fa vagy szén fűtőanyagot. A Magyar Nemzeti Bank a közhasznú és kiemelkedően közhasznú szervezetek számára pályázatot ír ki ezen bankjegybrikettek térítésmentes, fűtési célú hasznosítására. A pályázatra 2012. szeptember 30-ig lehet jelentkezni; a brikettek ingyenes szállítása előreláthatólag november folyamán kezdődik el.

A Salva Vita-akció

A Salva Vita Alapítvány és a McDonald’s Magyarország K . 2012 augusztusában kétéves sikeres programot zárt le. A konzorciumi együttműködésben lezajlott projekt célja az volt, hogy értelmi sérült, autizmussal élő és tanulásban akadályozott munkavállalók hosszú távon dolgozhassanak a McDonald’s budapesti éttermeiben. Az eredmények önmagukért beszélnek: a projekt keretében jelenleg 15 értelmi sérült fiatal dolgozik a McDonald’s budapesti éttermeiben immár több mint egy éve. A program során a Salva Vita Alapítvány és a McDonald’s Magyarország K . szorosan együttműködve alakította ki a hatékony foglalkoztatás feltételeit. Ezután került sor a leendő munkavállalók intenzív felkészítésére, melynek során a gyorséttermi munkakörökhöz, kultúrához és szemlélethez kapcsolódó célzott ismereteket sajátítottak el, valamint munkakészségeik fejlesztésére is sor került. Ezt követően a Salva Vita Alapítvány munkatársai, a foglalkozási tanácsadók – a munkaerő-piaci szolgáltatók között egyedülálló módon – az aktuális munkakörnyezetben támogatták a fogyatékossággal élő dolgozót a munkafolyamatok elsajátításában és a munkahelyi környezetbe való beilleszkedésben. A munkavállalói és munkáltatói visszajelzések alapján mindkét fél elégedett a program során elért eredményekkel: a dolgozók beilleszkedtek munkahelyeikre és szívesen dolgoznak ott, az éttermek pedig elégedettek munkájuk minőségével. A fogyatékossággal élő munkatársak foglalkoztatása a program befejezése után is folytatódik.

Köszönjük, Sió!

Ismét 1000 kisiskolás kezdte a tanévet a Köszönjük, Sió! Iskolatáska-program támogatásával. Szeptember első hetében indult útjára az ország 130 különböző intézményébe az a több mint 1000 iskolatáska, amivel idén immár ötödik alkalommal támogatja a Köszönjük, Sió! program az alsó tagozatosok tanévkezdését. Az első alkalommal 2008-ban meghirdetett pályázat mára több tízezer család számára vált felejthetetlen élménnyé. A program nemcsak a mindennapok egyik fontos eszközét biztosította, hanem összekovácsolta az iskolák kisebb-nagyobb közösségeit, közelebb vitte a gyermekeket egymáshoz, 2010 óta pedig bevonta, aktivizálta a felnőtteket is.

A Sió-Eckes Kft. társadalmi felelősségvállalási programja nemcsak a rászoruló gyermekeket és családjaikat támogatja, hanem hozzájárul a közös gondolkodás kialakításához.

Erősíti a gyermekek integrációját, a közösségek összefogását is azáltal, hogy a nem rászoruló gyermekek rajzolnak társaikért, valamint közösen leadott szavazatokkal nagyszerű közösségi programokat valósíthatnak meg az általános iskolák. „Az elmúlt években szinte az ország minden szegletébe eljutottunk. Évről évre aggódva figyelem, vajon érkeznek-e újabb pályázók, és esetleg miért tűnnek el régebbiek. Szerencsére, a Köszönjük, Sió! program által közvetített értékek és az adományok, amellyel meglepjük a gyermekeket, azt eredményezik, hogy egy-egy pedagógus egy év kihagyás után esetleg egy másik intézményből jelentkezik be, hogy pályázna” – emelte ki Nagy Györgyi, a Köszönjük, Sió! program vezetője. A Siógyerekek fogalma egy évről évre pályázó pedagógusnak köszönhető, és mindazokat a gyerekeket jelenti, akik adományban részesültek, esetleg rajzoltak a társaikért vagy éppen egy az iskola által szervezett SióBulin vettek részt. Immár 5. alkalommal zajlik sikeresen a program, sőt idén követőre is akadtak.

Szimbiózisban a való világgal

Magyarországon ma minden 100 emberből egy autizmussal él. „Annak ellenére, hogy az autizmus diagnózist először 1924-ben állítottak fel, Magyarországon alig tíz éve ismerték el az autizmust mint önálló fogyatékossági ágat. Ahogyan azt számos civilszervezet, köztük a miskolci Szimbiózis Alapítvány is bebizonyította, az autizmussal élő személyek is képesek értékteremtő munkát végezni. A munkavégzés társadalmi üzenete rendkívül fontos: munkájukkal járulék- és adófizető állampolgárokká válnak, tehát megfelelő körülmények biztosításával a közösség aktív, teherviselő állampolgárai lehetnek” – mondja Tóth Aliz, a Szimbiózis Alapítvány elnöke. A Szimbiózis Alapítvány 1999 óta nyújt szociális szolgáltatásokat fogyatékossággal élő, elsősorban értelmileg akadályozott és autizmussal élő személyek számára Miskolcon. A Baráthegyi Majorságban működik egy 14 fős lakóotthon, kézművesműhelyek, istálló, sajtmanufaktúra, kertészet és vendégház.

Az öthektáros farmon megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő személyek is dolgoznak. A Szimbiózis Alapítvány az Erste Alapítvány 2011-es társadalmi integrációs pályázatának egyik magyarországi díjazottja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.