Autonómia: szemben az árral

Néhány borsodi faluban úgy próbálnak az uzsorások ellen harcolni, hogy közösségi csoportot hoznak létre, és a tagok minden hónapban összedobnak néhány száz vagy ezer forintot. Ha a csoportból valakinek hirtelen pénzre van szüksége, akkor nem az uzsoráshoz, hanem az önsegítő közösséghez fordul. Amit kivesz a kalapból, egy-két százalékos kamattal adja vissza.

Az uzsorások ellen létrejött csoportok spanyol mintára alakulnak, és az Autonómia Alapítvány munkatársától – aki folyamatosan kíséri a csoportot a megalakulástól a hitelek kihelyezéséig – kapnak segítséget a pénzügyi tervezéshez. Ez az Autonómia Alapítvány CAF programja. Egy – szintén borsodi – faluban néhány család óriási erőfeszítéssel, de havonta félrerakott 3-4 ezer forintot azért, hogy az ócska sparheltek helyett cserépkályhával fűthessenek. Amikor összegyűlt egy fél kályhára való, az Autonómia Alapítvány –más szervezetekkel közösen – kiegészítette az összeget a hiányzó másik féllel. Ráadásul a kályhákat egy helyi – évek óta tartós munkanélküliségben élő – mesterember készítette el.

Civil deficit

Az önkormányzat megengedte, hogy a mesterember és segédei a kályhakészítést közmunkásként végezhessék. Ez már az Autonómia Alapítvány IDA elnevezésű lakhatási programjának része. A szisztéma hasonló az önsegítő csoporthoz: egy takarékszámlán kell félretenniük a pénzt a családoknak, és amikor összejön a felújítási pénz fele, az alapítvány kiegészíti azt. Két példa arra, mostanában milyen konkrét programokon keresztül próbálja fő misszióját, a közösség- és demokráciafejlesztést megvalósítani az emigrációból hazatérő Bíró András újságíró által 1990-ben alapított Autonómia Alapítvány.

– A rendszerváltáskor volt egy civildeficit, annak ellenére, hogy a parlamenti pluralizmus létrejött, de helyben az emberek nem gyakorolták a demokráciát – mondja Csongor Anna, az alapítvány jelenlegi igazgatója.

– Már a kezdetekkor is látszott, a magyarországi szegények nem fogják megszervezni magukat. A szegénységnek van egy külön bugyra, a cigányokat érintő szegénység, amellyel, úgy tűnt, senki sem foglalkozik. A rendszerváltás után tömegeknek volt az az élménye, hogy sok év munkaviszony után légüres térbe kerültek, újra kellett építeni az életüket. Ebben az építkezésben próbál segíteni az alapítvány azzal, hogy támogatást nyújt helyi kezdeményezésekhez, helyi erőforrások befonásával – fogalmaz Csongor Anna.

Egyik híres programjuk a kilencvenes évekből: családi vállalkozások beindítása. A többlépcsős folyamatban az volt a cél, hogy a mikrokölcsönökből a mélyszegénységben élő családok ne csak maguk számára termeljék meg a szükséges élelmet, hanem bekapcsolódhassanak a feldolgozási szakaszba is, így válva gazdálkodóvá. A hitelek visszafizetési aránya 60-80 százalékos volt. A programot egy pénzintézeti törvénymódosítás akasztotta meg, amely úgy rendelkezett, alapítvány nem helyezhet ki hiteleket.

Csongor Anna azt mondja, ebben az időszakban az alapítvány sok kritikát kapott a roma szervezetektől, mert nem a nagy cigány szervezeteket támogatták, hanem a helyi kicsiket. – Úgy gondolták, a mozgalmat kellene erősítenünk a támogatásokkal, nem pedig kicsi projektekre elaprózni a pénzeket – fogalmaz.

Tudatos akciók

Az alapítvány fő missziója ugyanaz maradt, mint huszonkét évvel ezelőtt az alapításkor: a pénzügyi támogatással, adományozói programokkal összekötve a helyi demokratikus technikák fejlesztése a helyi civilszervezetekkel partnerségben. – A támogatások nem lehettek száz százalékban adományok, hanem valamekkora részük kölcsönként működött. Ha csak adományt kap valaki, akkor nem érdekelt abban, hogy amire a támogatást kapja, azt fenntarthatóvá, esetleg nyereségessé tegye – állítja az igazgató. Akármelyik programot nézzük, az egyik kulcselem a terepmunkás segítő, aki összefogja a résztvevőket, segíti, hogy csoportban működjenek és tudatosan használják a támogatást.

Az alapítvány életében a kilencvenes évek vége egy kis törést jelentett, ekkor ugyanis az amerikaiak jelezték, kivonulnak Magyarországról. Azt mondták, itt már működik a demokratikus intézményrendszer, ezért oda mennek, ahol megítélésük szerint nagyobb a baj. Az addigi átlátható, több évre szóló támogatás megszakadt. – Aranykor volt. Soha nem tért vissza ilyen típusú támogatás az életünkbe. Az adományozó nem akart mindenbe beleszólni, bíztak bennünk. Ma már teljesen másképp van. A társadalmi-gazdasági fejlesztésre szánt források elsősorban uniós, az állam által működtetett, rugalmatlan, bizalomhiányos csatornákon érkeznek. Egyik fő kihívás számunkra ezeket a mechanizmusokat életközelibbé, felhasználóbarátabbá formálni. Az ilyen mechanizmusok kidolgozásához lehetőséget is kaptunk: közreműködünk a Norvég Civil Alap és a Svájci Hozzájárulás civileknek szóló támogatásosztó programjában. Ezenkívül elsősorban projektekre pályázunk főleg az uniótól, illetve a Nyitott Társadalomért Alapítványtól (OSI) – fogalmaz Csongor Anna.

Függő viszonyok

Az Autonómia huszonkét éves tevékenysége során óriási tapasztalat halmozódott fel. A szociálpolitikusoknak, szociális munkásoknak számos dilemmával kellett megbirkózniuk egy-egy program kidolgozásakor. – Meg kell fontolni, menynyire lehet beavatkozni egy kis falu elosztási rendszerébe, amelyet az uzsorás, a helyi boltos és a polgármester alkotnak. A demokratizálódási folyamat azt is jelenti, beleszólunk a helyi hatalmi viszonyokba. Ezt nagyon óvatosan kell megtenni. Úgy, hogy ne csináljunk bajt a pénzünkkel, amit odaviszünk –mondja Csongor Anna.

A legnagyobb kihívást az elszegényedés jelenti, ehhez hozzájárul a rugalmatlan szociális ellátórendszer is, amely nem szolgálja a rászorulók jóllétének biztosítását, viszont egyfajta függést alakít ki. – Mostanra nehezebb a helyzet, mint a kilencvenes években. Most az emberek már azt gondolják, a közös cselekvésnek, szövetségkötéseknek semmi értelmük sincs. A napi megélhetési gondok szétrombolják a még megmaradt szolidaritást – teszi hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.