Reding az ellenfél?

A munkahelyvédelmi akcióterv egyes részeinek későbbre halasztása, illetve a költségvetési hiány minimális emelése is a lehetőségek közt szerepel a kormány számára, hogy elfogadhatóvá tegye a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság számára a programot, ezáltal pedig közelebb kerüljön a hitelkerethez.

A deficit esetében a hitelnyújtók 0,1-0,2 tizedes eltérésbe még belemennének, ha azt látnák, hogy a hiányt képes a 3 százalékos tartományon belül tartani a kabinet. Nem mellékes adalék: Orbán Viktor kormányfő ragaszkodik ahhoz, hogy már 2013 elején maradéktalanul megvalósuljon az akcióterv.

Kormányzati forrásaink nem tudtak – még háttérben sem – teljesen meggyőzően érvelni amellett, hogy a kabinet elkötelezett lenne a hitelmegállapodás mellett. A szerdán elküldött válaszlevél sem tükröz tudomásunk szerint egyértelmű szándékot: abban igyekeztek úgy fogalmazni, hogy ne szűkítsék a saját mozgásterüket. Vagyis nem foglaltak állást konkrét intézkedéseket illetően, inkább arra várnak, hogy majd a hitelnyújtók vessék fel a problémákat.

Informális beszélgetéseken egyébként az is többször elhangzott, hogy igazából Brüsszellel kell megküzdeni, nem Washingtonnal. Kormányzati vélemények szerint a bizottsággal folytatott politikai viták nehezítik meg, hogy a tárgyaló felek szót értsenek egymással. A leggyakrabban emlegetett név Viviane Redingé, a bizottság tagjáé, akivel többször is összetűzésbe került a kormány. Kövér László közben Strasbourgban azt mondta, az IMF és az EU támogatásának csak gazdasági feltételei lehetnek, politikaiak nem. 

A kormányfő tegnap avatta föl az Opel új motorgyárát, de nem minden gondja látszik oldódni
A kormányfő tegnap avatta föl az Opel új motorgyárát, de nem minden gondja látszik oldódni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.