Ha a klímaváltozás következtében a nyári aszályok gyakoribbá válnak Magyarországon (a klímamodellek többsége márpedig ezt valószínűsíti), akkor az élelmiszer-ellátás biztonsága érdekében nyilvánvalóan újra kell gondolni az agrárszektorban a vízgazdálkodást. A kormányzati tervekben az első helyen a legkézenfekvőbbnek tűnő megoldás, az öntözött területek megtöbbszörözése szerepel – a tudomány azonban más megoldásokat is kínál.

Nem kifejezetten a génkezelt haszonnövényekre gondolunk, bár kétségtelen, hogy szárazság idején az érintett cégek részéről mindig előkerül ez az „ütőkártya”. Aszálytűrő génmódosított gabonaféle még sehol a világon nincs termesztésben, engedélyeztetés alatt álló kísérleti kukoricafajták viszont léteznek. (Hogy ezzel a lehetőséggel mennyire érdemes számolni, azt néhány adat a laikus számára is nyilvánvalóvá teszi. Az aszálytűrő GMO-k ideális kísérleti körülmények között nagyjából 10 százalékos terméstöbbletet biztosítanak a hagyományos fajtákhoz képest. A mérleg másik serpenyőjébe az kerül, hogy ha egy ország termesztésbe vonja a génkezelt fajtákat, akkor a gyakorlatban megszűnik agrárexportőr lenni, mert a globális élelmiszerpiac sem a GMO-növényeket, sem a GMO-veszélyes környezetből származó egyéb terményeket nem veszi fel.

FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS

Magyarország egy jobb időjárású évben olykor a kukoricatermés 40-50 százalékát is exportálja – többek között ezt tennénk kockára az aszálykor elméletileg elérhető tízszázalékos terméseredmény-javulásért. Ráadásul a GMO-k révén biztosítható növekményt egyes hibridek, sőt bizonyos hagyományos – a génbankokban még fellelhető – tájfajták is képesek hozni, a génmanipuláció piaci és környezeti kockázatai nélkül.

A formálódó magyar aszálystratégia központi elemének szánt öntözéssel egyebek között az a gond, hogy több millió hektárnyi termőföld esetén a kiépítése és a működtetése is költséges. A nálunk megszokott szántóföldi kultúrák ezt a költségnövekményt nem bírnák el. De hosszabb távon a talajnak sem tenne jót (például azért, mert szikesedést okozhat). A lokális megoldás, vagyis a fúrt kutakból történő vízutánpótlás sem problémamentes: egyrészt a tartós csapadékhiány a föld alatti vízbázisokat is apasztja, másrészt a felhasználásuknak egyéb akadálya is lehet. (A déli országrészben a vízügy egy paksi katasztrófa-forgatókönyvre hivatkozva ma sem engedélyezi a nagyobb teljesítményű kutak fúrását, mivel baleset esetén a Pakstól délre eső területek ivóvízellátását a Hajós-bajai térség kútjaiból oldanák meg.) Az aszály ellen valójában csak komplex megoldások léteznek: a termelési módszerek, a talajművelési rendszerek, a vetésforgó, a termesztett fajok és fajták teljes újragondolására van szükség.

Az első lépés a talajerő-utánpótlás átalakítása lenne: a csapadékhiánnyal szembeni toleranciát bármely növénykultúra esetében a talaj jó vízháztartásának elérésével lehet a legegyszerűbben biztosítani. A vízháztartás szempontjából az egyik legszűkebb keresztmetszet a szervesanyag-tartalom, amit a műtrágyás szántóföldi termesztés igen nagy hatékonysággal erodál. Ma a magyar mezőgazdaság két alappillére a nagytáblás szántóföldi gabonatermesztés és a nagyüzemi állattenyésztés. Az egyik kiégeti a talajból a humuszképző elemeket; a másik pedig – mivel nincs közvetlen kapcsolata a földdel – veszélyes hulladékként kezeli a szervesanyag-utánpótlás egyik optimális forrását, az állati trágyát.

A kisebb üzemméretű, több lábon álló, nem iparszerű gazdaságok a fentiek miatt az aszály problémájával is könnyebben megbirkóznának, egyelőre azonban semmi jele, hogy ebbe az irányba haladnánk. Az öntözés egyik alternatívája a vízmegtartó gazdálkodás lehetne. A mai gyakorlat a csapadékfelesleg minél gyorsabb elvezetésére épül (miközben Magyarországon a csapadékeloszlás ma is egyenetlen, és a jövőben még inkább kiegyensúlyozatlanná válik). A vízmegtartáshoz – többek között – arra lenne szükség, hogy a nedves, vízjárta, ártéri területeken ne erőltessék mindenáron a szántóföldi gabonatermesztést (ami ezeknek a földeknek a lecsapolásával, kiszárításával kezdődik). A mély fekvésű, értéktelenebb területeken lehetnének akár rizsföldek is – ez nem vicc, a hivatalos aszálystratégia is számol a lehetőséggel. Már csak azért is, mert minden egyéb szükséges feltétel (termesztési tapasztalat, tudományos háttér) is a rendelkezésre áll.

Kevesen tudják, de Magyarország bizonyos rizstermő területei – elsősorban a Nagykunságon, a mérhető mutatók alapján – az elsők közé tartoznak. Európában mindenképpen: a hektáronkénti termésátlag hat tonna felett van (szemben a búza négytonnás átlagával), a konyhatechnikai minőség pedig az egyik legjobb a világon (a gyengébb kvalitású hányadra helyben igényt tart az állateledel-ipar), ráadásul a növény a legsilányabb, vékony termőrétegű talajokon is megél, ha a klíma megfelelő. Az pedig már csak hab a tortán, hogy mindehhez még gluténmentes is.