Távolabb került az országos 3G-lefedettség

Jó ideig nem lesz országos lefedettségű 3G mobilnet – ez az ügyfelek által is konkrétan érezhető következménye a bíróság hétfői döntésének, amely lényegében semmissé nyilvánította a médiahatóság legutóbbi frekvencia-árverését.

Azt egyelőre nehéz felmérni, hogy pontosan mi történik majd. Az kijelenthető, hogy a jelenlegi helyzethez képest egyedül a Vodafone ügyfelei érzékelhetnek majd visszalépést, bár ez nem igényel szerződésmódosításokat. A versenytársak előfizetői pedig azzal lesznek kénytelenek szembesülni, hogy nem bővül a mobil széles sáv lefedettsége. Ez nemzetgazdasági kár is: beruházások maradnak el, márpedig a mobil széles sáv terjedése hozzájárul a gazdasági növekedéshez.

A médiahatóság frekvenciatenderén – amellyel kapcsolatban a bíróság több súlyos eljárási szabálytalanságra is rávilágított – a három működő mobilcég is nyert 900-as sávokat (ezek valók a 3G-lefedettség növelésére). Hárman együtt mintegy 33 milliárd forintot fizettek, de a történtek után szinte biztos, hogy e spektrumokat a mobilcégeknek vissza kell adniuk, az államnak pedig vissza kell fizetnie a 33 milliárdot. A döntés leginkább a Vodafone-nak fáj, amely már március elején bekapcsolta a friss sávokat, csaknem harminc százalékkal növelve 3G-lefedettségét. Ha le kell kapcsolniuk, akkor a 99 százalékos elérésük 75 alá eshet vissza, pedig rengeteget költöttek a reklámokra. S nem csak erre: a három,már piacon lévő cég közül a Vodafone költött a legtöbbet, több mint 15 milliárdot a frekvenciákra. Így szerezhettek annyi sávot, ami egy egybefüggő blokk létrehozásához elegendő. A T-Mobile és a Telenor még alig vette használatba e sávokat, de fejleszteni ők sem tudnak.

Az NMHH hétfői kommentje szerint a döntés következtében előállt helyzet hátrányosan érinti a pert kezdeményező mobilcégeket, mivel vissza kell adniuk a tenderen elnyert frekvenciacsomagjaikat, és emiatt le kell állítaniuk a már működő szolgáltatásokat. Ezzel azt sugallják, hogy a mobilcégek maguknak köszönhetik a következményeket, ez azonban csak részigazság. Az állami mobilcég és a többiek által elnyert sávokra külön blokkban lehetett licitálni az eljárás során, s a mobilok csak az állami cég által elnyert A blokkra vonatkozó határozatot támadták meg. Azért, mert jogszabály írta elő, hogy állami cég csak a második fordulóban pályázhat, akkor, amikor már a hármak is versenybe szállhattak volna az állami konzorciummal.

A per során azonban merészet lépett az NMHH. A hatóság jogászai vetették fel, hogy ha az A blokk eredménye nem érvényes, akkor a többi sem az. Talán abban bíztak, hogy a mobilok féltik az elnyert frekvenciáikat, és meghátrálnak. Nem tették, de azért sikerült megosztani a cégeket: a Vodafone jogi képviselője amellett kardoskodott, hogy az eljárás végeredményét lezáró, az egyes blokkokra vonatkozó határozatokat külön-külön is lehet értékelni, s ennek indoklása során több kérdésben is az alperesi álláspontra helyezkedett.

Érdekes, hogy a pályázatot kiíró NMHH-ra visszavezethető lépés eredményeképp szállhatnak vissza az államra a frekvenciák, amitől 33 milliárd forinttal lesz könnyebb a költségvetés. Megoldás lehet, ha új eljárásban értékesítik az érintett frekvenciákat, vagy az analóg tévésugárzás alól hamarosan felszabaduló 800-as sávval is újra áruba is bocsáthatják azokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.