Egyre csökken a reálbér
A Nemzetgazdasági Minisztérium a versenyszféra (éves összevetésben) 9,2 százalékos júliusi bruttó bérnövekedését emelte ki a KSH tegnapi jelentéséből, mi hozzátesszük, hogy eközben négy százalékkal csökkent a bérek reálértéke. Ráadásul a nemzetgazdaság összes foglalkoztatottjának júliusi bruttó 7,1 százalékos béremelkedése sem kormányzati sikert tükröz, hiszen mögötte az egészségügyben dolgozóknak nyújtott egyszeri bérkompenzáció áll.
A legtöbbet fizető gazdasági ág, átlagosan havi bruttó 465 700 forinttal, továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység, ezt az információ és kommunikáció követi 412 100 forinttal. A kereseti toplista nem pont azt a preferenciát tükrözi, ami szerint a kormány átalakítani tervezi az oktatást, több helyet szorítva a termelő szektorok utánpótlás-képzésének, kevesebbet hagyva a szolgáltatásoknak. A felsőoktatásban ez konkrétan azt jelenti, hogy kevesebb jogászra, közgazdászra, ellenben több műszaki végzettségűre tart igényt a kabinet, s közben a szakképzést is erősítené. A KSH tegnapi jelentése azonban arról árulkodik, hogy ma a gazdaságban inkább a szolgáltatások területén dolgozók jutnak nagyobb bérhez, az ő tudásukat becsülik meg jobban anyagilag. Vagyis a kormány szándékainak teljesüléséhez a képzés megváltoztatása kevés lesz, azon túl a gazdaság szerkezetének átalakulása is szükségeltetik.
– A pályaválasztásról legtöbbször a szülők döntenek, és általában az a legfontosabb választási szempont, hogy miből lehet majd megélni – mondta lapunknak Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke. Ez a hozzáállás eleve nem segíti a szakember-utánpótlást. Adler Judit, a GKI Gazdaságkutató kutatásvezetője szerint összetett a kép: a magyar gazdaság akkor is kétpólusú, amikor a szakképzett munkaerőről beszélünk. A külföldi tulajdonban lévő cégek együttműködési megállapodásokat kötnek iskolákkal, képzik a dolgozóikat, és a jó minőségű munkaerőt foglalkoztatják, az átlagnál jobb fizetésért. Eközben a forráshiányos magyar középvállalatoknak legfeljebb arra van kapacitásuk, hogy azokat alkalmazzák, akik a külföldieknél nem tudnak elhelyezkedni. Egy adott szakmában, ágazatban még azonos munkakörben és képzettséggel is lehet jobban vagy rosszabbul keresni.
Adler Judit szerint előbb arról kellene beszélni, hogyan jöhetnek ki az iskolából jól képzett, minőségi szakmunkások. Az érettségit nem igénylő szakmunkásiskolákban főként a motiválatlanok maradnak. A szakközépiskolákban viszont a fiatalok nem kapják meg a piaci körülmények között használható szakmai képzettséget. Ezért felsőfokú szakképzés keretében kell megszerezniük a tudást, de ezt követően már nem akarnak alacsony fizetésért szakmunkásként dolgozni.
A magyar oktatási rendszer is tele van feszültségekkel. Tanárnak például sokszor az megy, akinek csak arra elég a felvételi pontszáma. Eközben egyebet sem hallani, mint a tudásalapú társadalom és a humántőke fontosságát, ám épp azok keresnek kevés pénzt, akikre a jövő generációját bízzuk. Nemcsak a tanárok, de az orvosok és a szakápolók is a rosszul fizetettek közé tartoznak. Éppen ezér tmár a szakosodás kiválasztásakor azok a vonzó területek, ahol sok a hálapénz, vagy amivel később külföldön jól el lehet helyezkedni. Azt sem olyan egyszerű megoldani, hogy több mérnök és kevesebb jogász legyen. Egy vegyészmérnök képzése például nem összevethető a jogászéval, előbbihez sokkal több eszközre és költséges laboratóriumi foglalkozásokra van szükség.
Mindezek alapján elmondható, hogy a statisztika mögött számos olyan finomság húzódik, amelyeket figyelembe kell venni, ha a bérek alapján értékelnénk egy-egy szakmát, ágazatot. Ahogyan Pataky Péter mondja, régóta húzódó problémák várnak megoldásra. Elég csak arra gondolni, hogy sok esetben nem az értékén van megfizetve egy munka, illetve hogy kormányok jönnek és mennek, de a rossz bérszerkezetből egyik sem tudta kivezetni a közszférát. Ami meg a versenyszférát illeti, hiába alakítják át az oktatási és a képzési rendszert, a fizetéseket úgyis egy adott vállalkozás jövedelemtermelő képessége határozza meg.
