Újabb részletek a leépítésekről

További részleteket közölt a tervezett létszámcsökkentésről az ISD Dunaferr vezetése a szakszervezetekkel – értesült lapunk.

Mint ismert, augusztusban derült ki, hogy a vasműnél 800 fős csoportos létszámleépítést hajtanának végre az év végig. Akkor arról beszéltek, hogy a társaság december 1-jétől bezárja a Lőrinci Meleghengerművet, és kiszerveznek egyes tevékenységeket, így a létesítményi tűzoltóság és a kisteherautók működtetését és a hozzájuk tartozó gépkocsivezetőket. Ez mintegy 300 embert jelentett.

Borbély Zoltán, a cég üzemi tanácsának és a Vasas Szakszervezet bizottságának elnöke lapunknak elmondta, hogy a vállalat vezetése a már jelzett kiszervezéseken és a hengermű bezárása utáni elbocsátások mellett most 329 munkavállaló leépítésének szándékáról tájékoztatta az érdekvédelmi szervezeteket.

Ezek között pedig már szerepelnek a „gyártóművet is érintő változások”. A Dunaferr részéről azt is jelezték, hogy a lépéseket márciusig hajtanák végre – mondta. A cég sajtóosztályánmegkeresésünkre azt emelték ki, hogy az előterjesztésben szereplő létszámcsökkentés nem a korábban említett 800 fő fölött értendő, hanem része a már jelzett leépítési tervnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.