A túlélés most fontosabb

Évek óta csökken a beruházások értéke Magyarországon, a KSH legutóbbi adatai szerint az idei második negyedévben például volumenük 5,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi azonos időszaktól.

Javulásra egy ideig nem is lehet számítani. A K&H legutóbbi, ötszáz hazai kis- és középvállalkozás vezetőjének megkérdezésén alapuló felmérése szerint a cégek kevesebb mint fele, 49 százaléka tervez valamilyen fejlesztést a következő egy évben – ez 12 százalékponttal alacsonyabb a három hónappal korábban mértnél, és negatív rekordnak számít.

Ennek megfelelően alakul a hitelezés is. A válság elmélyülésével visszaesett a kereslet a beruházási kölcsönök iránt, s azóta is azon az alacsony szinten stagnál. A nagy átlagon belül azonban jelentős különbségek vannak a társaság tevékenységétől, működési területétől, valamint attól függően, hogy elsősorban belföldre vagy külpiacra termelnek. Sokat számít a cégvezetés hozzáállása is, az, hogy a vállalkozás mennyire tud alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.

A válság egyik különösen nagy vesztese az építőipar, ebben az ágazatban a beruházási hitelek visszaesése meghaladta az átlagos csökkenést. A skála másik végén az exportorientált vállalkozások és a Magyarországon működő multinacionális vállalatoknak beszállító cégek helyezkednek el. Az elmúlt néhány évben az exporttevékenység erősödése volt jellemző (2009 januárja és 2012 júliusa között a külkereskedelmi mérleg egyenlege folyamatosan pozitív volt), a kivitelre termelő társaságok pedig növekedésük erősítéséhez több esetben beruházást is megvalósítottak, ami a hiteligény emelkedését eredményezte –mondták lapunknak az Uni-Creditnél.

Összességében azonban a hazai kis- és közepes vállalkozások növekedési lehetősége egyelőre meglehetősen korlátozott, lényegében csak az államilag támogatott és a hatékonyságnövelést célzó beruházások valósulnak meg. Emiatt az elmúlt években a beruházási hiteleken belül a kereslet nagymértékben eltolódott a támogatott és a refinanszírozott források felé, mivel ezek kedvezőbb kondíciói kevésbé terhelik meg az amúgy jelentős kihívásokkal küzdő vállalkozásokat.

A pénzintézet szakértői úgy látják, hogy a kizárólag a magyar piacot megcélzó vállalkozásoknál a hitelkereslet nem mozdul el a már korábbi években drasztikusan alacsony szintről. Ezzel szemben azoknál a magyarországi exportorientált cégeknél, amelyeknek eurozónás vevői a feltörekvő piacokat magasan feldolgozott termékkel ellátó, főként multinacionális vállalatok, nem esett vissza és nem is várható a hitelkereslet csökkenése.

Az UniCredit ügyfélköre egyébként némileg kedvezőbb képet mutat az országos átlagnál. Többségük továbbra is tervez fejlesztéseket. Ez összefüggésben lehet azzal is, hogy a kereskedelmi bankok közül egyelőre csak ez a pénzintézet kínál állami kamattámogatás mellett önrészt, illetve európai pályázati pénzeket előfinanszírozó hiteleket ügyfeleinek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.