Összekaptak a gyártók

Már az első napokban tízmillió példányt adhatnak el az új iPhone 5-ből, melyet tegnap mutatott be Kaliforniában az Apple. Gyorsabb, nagyobb, szebb a kijelzője, még jobb rádiós adatátvitellel vértezték fel, teljesen ki van hegyezve a közösségi szolgáltatások használatára, s jó esélye van arra, hogy általa az Apple visszahódítsa a vezető pozíciót az okostelefon-gyártók között.

Mivel csak az idei első fél évben több mint 150 millió okostelefon talált gazdára világszerte, és az eladások várhatóan még jó ideig növekednek, hatalmas csörtékre lehet számítani az éllovasok, az Apple, a Google és a Samsung között. Az okostelefonokkal kapcsolatos jogi viták korántsem puszta cirkuszi attrakciók, melyekkel a fogyasztókat kívánják szórakoztatni. Dollármilliárdok forognak kockán, amiért már megéri ügyvédek tucatjait foglalkoztatni több ezer dolláros óradíjért, kérdés, hogy az igen sokba kerülő szabadalmi viták nem válnak-e a technológiai fejlődés gátjává. Sok szakértő szerint az amerikai szerzői jogi törvények megérettek a cserére, mert eredeti céljaikkal ellentétben ma már az egymással versengő cégek használják őket arra, hogy betartsanak a másiknak.

A napokban egymilliárd dollárt meghaladó kártérítést ítélt meg az Apple-nek egy amerikai bíróság, mert úgy találta, a Samsung a Galaxy okostelefonok bizonyos korábbi modelljeivel megsértette a szabadalmait. Néhány éve Steve Jobs Apple-alapító azt jelentette be, hogy több mint kétszáz újítást védettek le a hatóságnál, hogy a versenytársaik ne másolhassák le az iPhone-t vagy annak felhasználói felületét. Hogy ez elég hatékony megoldás volt-e, arról ma is tartanak a viták, de ma már szinte minden telefonon az érintőképernyő és az apró ikonok segítségével navigálunk, még akkor is, ha az adott felhasználói felületek markánsan különböznek egymástól. Az augusztus végi verdikt persze nem volt alkalmas arra, hogy kilője a piacról a Samsung néhány hónapos üdvöskéjét, a négymagos processzorral szerelt Galaxy SIII modellt, de mostanában épp azon zajlik az egyezkedés, hogy mely korábbi Galaxy-modelleket tiltsák ki az amerikai piacról. (Korábban az Apple sikeresen érte el, hogy a Galaxy Tab táblagépek – még ha ideiglenesen is – lekerüljenek a boltok polcairól Hollandiában és Németországban.)

Az Apple harciassága azonban vissza is üthet. A Samsung ugyanis a kártérítési per elvesztése után bejelentette, hogy ha az Apple LTE-képes (azaz negyedik generációs) modellel lép a piacra, azonnal lecsapnak rá, s kérik a termék kitiltását az Egyesült Államok teljes területéről. Márpedig a mobil széles sáv az USA-ba az LTE megjelenésével terjedt el (a 3G-t és annak változatait sok helyütt átugrották), a termék sikere ezen múlik. Mivel a Samsung az LTE-fejlesztés éllovasa, szakértők szerint nehéz megkerülni ezen a téren. A versenybe ezen a ponton beszállhat a Google is, amely az Android platformon a Samsung szövetségese, s nemrégiben milliárd dolláros öszszeget fizetett a Motorola mobilrészlegéért azért, mert mobilipari és rá diós szabadalmak ezrei vannak a birtokában.

Az persze kérdés: sikerre vihető-e Amerikában egy ilyen per az Apple ellen? S az is, nem elégelik-e meg az egész hercehurcát a mobilszolgáltatók, melyek az elkövetkező évtized növekedését látják a mobilinternetben, s ezért mindent fel is tettek egy lapra. Terveiket ugyanis keresztülhúzhatja, ha az egymással csatázó készülékgyártók miatt lehetetlenné válik a kereskedelem a legnépszerűbb készülékekkel.

A legfrissebb mobilpiaci jelentések szerint az Android és az iOS számít a két igazán komolyan veendő platformnak –egyelőre. Noha az idei második fél évben csökkent az iPhone-ok iránti kereslet, ez betudható a termékciklusnak, elvégre hónapok óta tudott, hogy idén ősszel jön az újmodell. Az Androidot azonban már csak akkor előzheti le az iOS, ha kihoznak egy olcsóbb készüléket, lévén a belépő szintű okostelefonokon – egy Nokia-típus kivételével –jószerével csak Android fut.

Phil Schiller alelnök tegnap az iPhone 5 bemutatóján
Phil Schiller alelnök tegnap az iPhone 5 bemutatóján
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.