A brit szigeten fejleszt a kínai Huawei

Kétmilliárd dollárt ruház be Nagy-Britanniában a világ második legnagyobb mobilhálózati berendezéseket gyártó vállalata, a kínai Huawei – közölte a cég elnöke, Zsen Csengfej és David Cameron brit miniszterelnök.

Egymilliárd dollárt üzemfejlesztésre költenek (a meglévő technológiai és pénzügyi központjait fejleszti a cég és egy új innovációs kutatóközpontot is alapít), míg ugyanennyit alkatrészbeszerzésre az elkövetkező öt év során. A Huawei ma 800 főt foglalkoztat az Egyesült Királyságban, de a létszám 1500 főre növekedhet. Elemzők szerint ebben része van annak, hogy a Vodafone több tenderét is a kínai cég nyerte el. Amerikában és Ausztráliában azonban a legnagyobb tenderekből kimaradnak, nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva. A Huawei Magyarországon gyártással, valamint regionális logisztikai és ellátóközponttal is jelen van, árbevétele milliárd dolláros nagyságrendű. A cég Európában hétezer, világszerte több mint 150 országban 146 ezer alkalmazottat foglalkoztat. 2010-ben 28 milliárd, tavaly 34 milliárd dollár árbevételt ért el 1,7 milliárdos nyereség mellett. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.