Az Olajterv építheti a magyar-szlovák gázvezetéket

Az Olajterv építheti a magyar–szlovák gázvezeték honi szakaszát 35,59 milliárd forintért – erősítette meg információinkat Pap Géza, a cég többségi tulajdonosa.

Az állami MVM Magyar Villamos Művek (MVM) és a szintén állami Magyar Fejlesztési Bank tulajdonában álló Magyar Gáz Tranzit (MGT) Zrt. második pályázatára az Olajtervhez tartozó OTF Fővállalkozó Zrt.-t, továbbá a Vabeko Kft. és az Euroil Kft. alkotta konzorciumot hívták meg. Ismereteink szerint utóbbi páros első ajánlata 40 milliárd forint felett állt, míg az Olajterv elsőként 37 milliárdot ajánlott.

A végére azonban mindössze 14 millió forint maradt a különbség – az Olajterv javára. A kiíró az első nyári pályázaton még 30 milliárdos irányárat szabott meg. A jóval magasabb ajánlatok miatt azt a tendert lefújták. Most ismereteink szerint azért hirdettek nyertest, mert az ajánlatok elérték az MGT-nél ténylegesen rendelkezésre álló 35,65 milliárd forintot.

A szakma a nagy hagyományú Olajtervet tartja a honi gázvezeték-beruházások piacvezető kivitelezőjének. A cég 2001-ig az ilyen megbízásokat jellemzően adó Mol tulajdonában állt, majd bonyolult, áttételes ügyletek után az addigi vezérigazgatóhoz, Pap Gézához kötődő csoport vásárolhatta ki. További átalakulások után jelenleg Pap Géza a többségi tulajdonos; kisebbségi része van a korábban szintén a Molnál dolgozó, tekintélyes kapcsolatrendszeréről ismert Tóth József igazgatósági elnöknek; illetve egy korábbi felvásárlás nyomán a Seszták családnak.

A Bernula családhoz tartozó, szintén ismert siófoki Vabeko Kft. elsősorban gáz- és olajvezetékek lefektetésével, karbantartásával foglalkozik. A Csajka Péter vezérigazgatóhoz kötődő Euroil energetikai beruházások műszaki tervezését-szervezését végzi. Korábban mindkét cég dolgozott a Molnak és az Olajtervnek is.

Mint arról már beszámoltunk, a 94 kilométeres gázvezetéket a kiírás szerint 2014-ben kell átadni, mert reményeink szerint az lefelé nyomhatja az árat az akkor induló magyar–orosz hosszú távú gázbeszerzési tárgyalásokon. A vezeték költségeit akkortól beépítik a gáztarifába egy köbméterenként várhatóan néhány 10 filléres tétel formájában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.