Kiépítés padlógázzal

Napokon belül napvilágot láthat az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. elektronikus útdíjtendere: a reménybeli szállítók legalábbis árgus szemmel figyelik a Közbeszerzési Értesítőt. A kormány ugyanakkor tekintélyes lemaradásban van az elektronikus útdíjak bevezetésének előkészítésében.

A visszaszámlálás folyik: a 3,5 tonnánál nagyobb gépkocsiknak 2013. július 1-jétől kilométeralapon kellene fizetniük a magyarországi gyorsforgalmi és főutak használatáért. A mintegy 6-7 ezer kilométernyi útszakaszon azonban még a legoptimistább forgatókönyvek szerint is hónapok múlva kezdődhet meg az építkezés. A kormány eddigi mérlege a 2013-as költségvetésben 75 milliárd forint bevétellel betervezett beruházás megindításáért szegényes: listáján a rendszerről szóló határozat, semmibe vett határidők sorozata és két szakértői tender szerepel.

Utóbbi kettő közül az első ráadásul eredménytelenül zárult. A műszaki és pénzügyi szakértő kiválasztására kiírt második közbeszerzésen az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. augusztus közepén hirdetett eredményt. Az akkori bejelentés szerint 2014. július 1-jéig érvényes, már megkötött szerződés alapján a MultiContact Consulting Szolgáltató Kft. és a Clarity Consulting Informatikai és Menedzsment Kft. konzorciuma ad majd tanácsokat az útdíjrendszer bevezetéséhez.

A munkaóránként elszámolt tanácsadásért a szakértők 1,35 milliárd forintot kaphatnak. Lapunk azonban úgy tudja: szerződése szerint a konzorciumot tekintélyes, a hírek szerint százmillió forintos nagyságrendű kötbérfizetési kötelezettség terheli, ha a beruházás részfeladatai megcsúsznak. Ha az útdíjrendszer előkészítése és lebonyolítása az ütemtervnek megfelelően alakul, a kormány leghamarabb októberben határozhat a beruházásról.

Ami azt jelenti, hogy a 2013. július 1-jei rendszerindításra megálmodott nyolc hónapba nem fér bele a reménybeli szállítók közbeszerzési eljárásának hagyományos lebonyolítása és a rendszerépítés. A bennfentesek szerint biztosra vehető, hogy igyekeznek majd gyorsított eljárással kiválasztani a rendszerépítőt. A rövid időre tekintettel valószínűleg csak azok a szállítók rúghatnak majd labdába, akik nem az utak mentén telepített kapus, hanem műholdas rendszer építésére adnak ajánlatot.

Az ilyen hálózatok telepítésében és üzemeltetésében tapasztalatokat szerzett reménybeli jelentkező, a T-Systems Magyarország Zrt. nem töltötte tétlenül a két éve tartó kényszerű várakozást. A német útdíjrendszer, a Toll Collect üzemeltetőjének magyar leánya a mögötte álló gazdasági erőt, azaz a Deutsche Telekom lehetőségeit demonstrálva mintarendszerrel fedte le a főváros nyug ati kapuja, Budaörs térségét a múlt héten, s annak működését be is mutatta egy kamionnak kinevezett buszon. Az ÁAK tenderére készülő cégnél úgy tartják, a 3,5 tonnánál nagyobb gépkocsik úthasználatával, illetve károkozásával arányos díjakat szám lázó útdíjrendszer kiépítésére rendkívül kevés az idő.

Hálózatának kevesebb mint tíz hónap múlva, 2013. július 1-jén 6300 kilométer közúton, ezen belül 1200 kilométernyi sztrádán működnie kell. Késésről pedig szó sem lehet: ha a rendszertől várt évi 150 milliárd forint bevétellel számolunk, minden nap csúszás 410 millió forint veszteséget okoz. Így a nagy út menti építkezésekkel járó, mikrohullámú (DSRC) kapukat használó informatikai megoldások telepítése nem járható út.

Elég, ha valahol egy építési engedélyt késve adnak ki, a menetrend máris összedől. A műholdakkal dolgozó Toll Collect magyarországi meghonosítása az ígéretek szerint ilyen csapdákat nem tartogat. A Toll Collect fedélzeti egysége (On Board Unit – OBU) a taxiórákat idéző könyörtelenséggel pörgette az egyre növekvő számokat. A cégnél egyébként úgy készülnek: ha rendszerük hazánkban is kiépül, az ellenőrzést német mintára mobil ellenőrző csoportokra bízzák majd. Emellett a legforgalmasabb útvonalakon 50-60 kilométerenként ellenőrző pontokat telepítenek.

De az ellenőrző rendszerbe akár az ÁAK meglévő kamerahálózatát is be tudják kapcsolni. Mindezt a 3,5 tonnánál nagyobb autók gazdái aligha fogadják majd őszinte mosollyal. Amiben szerepet játszhat az is, hogy ha a használatarányos útdíjak bevezetése sikerül, jövő júliustól a T-Systems bemutatóján alkalmazott tarifáknál feltehetőleg többet kell majd fizetniük a magyar utakon. Vagyis egy Dél-Buda, Törökbálint forduló akár többe is kerülhet majd a demonstráció kedvéért kiszámolt 3774 forintnál.

Ringbe szállhat a SkyGate

Meghívót kapott a használatarányos útdíjrendszer tenderére a pécsi fejlesztők SkyGate néven jegyzett rendszere. A magyar hardvert gyártó Metron Avionics és partnere, a Sopia-Net K . azt követően kapta meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) felkérését, hogy lapunkban beszámoltunk: a nemzeti pántlikás megoldás készítői kilenc hónap alatt készek életet lehelni az ország autópályáit és főútjait lefedő díjszedő rendszerbe. Méghozzá az ígéretek szerint a nagy rendszerszállítók árainál olcsóbban, 20 milliárd forint alatti összegből.

Az azonban már más kérdés, hogy a magyar fejlesztők képesek lesznek-e eleget tenni a rendszerépítés közbeszerzési eljárásában megszabott feltételeknek. Ahhoz, hogy valóban rajthoz állhassanak, feltehetően meg kell találniuk azokat a partnereket, akikkel közösen megfelelhetnek a pénzügyi és garanciális elvárásoknak. Megkeresésük mindenesetre azt jelentheti, hogy a használatarányos útdíj bevezetésébe két éve belevágni képtelen fejlesztési tárca illetékesei is belátták: elment az idő.

Teszten a díjszedő rendszer. Az idő is nagyon pörög
Teszten a díjszedő rendszer. Az idő is nagyon pörögFOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.