Fontos bejelentést tesz az EKB

Óriási várakozás előzi meg az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának mai ülését, amelyen eldől, hogy milyen keretek és feltételek között kezdenek állampapírok vásárlásába. Kiszivárgott hírek szerint az EKB korlátlan kötvényvásárlást fog bejelenteni.

A Bloomberg hírügynökség információi szerint az európai jegybank maximum hároméves államkötvényeket vásárolna a másodlagos piacon, de nem határozná meg, hogy pontosan milyen hozamok elérésénél lépne életbe a mechanizmus. A hírügynökség szerint a kötvényvásárláskor az EKB nem tart majd igényt az elsőbbségi hitelezői státuszra: a befektetőket ugyanis elriasztja, ha az európai intézmények akciói nyomán később kapják meg a pénzüket egy esetleges csődhelyzetben.

A központi bank elnöke, Mario Draghi augusztus elején jelezte: a jegybank szakemberei olyan mechanizmus részletein dolgoznak, melynek keretében a tagállamoknak hivatalosan az uniós mentőalaphoz kéne fordulniuk és gazdasági feltételeket kell elfogadniuk ahhoz, hogy az EKB rövid lejáratú állampapírjaik vásárlásával segítsen a hozamok mérséklé sében, és így az országok finanszírozhatóságában. Elemzők szerint ez megoldás három év múlva finanszírozási válságot idézhet elő, őket Draghi azzal nyugtatja, hogy szükség van szorosabb fiskális és politikai unióra, ezért semmiképpen sem szeretné, ha a frankfurti intézmény lépéseinek következtében csökkenne a nyomás az európai politikusokon.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.