Csökkent az eljárások száma

Míg a megelőző hónapokban havi átlagban 2338 céggel szemben indult felszámolási eljárás Magyarországon, addig augusztusban 1307 ilyen eljárás megindítását tették közzé a cégbíróságok – közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

Tóth Tamás ügyvezető igazgató azonban felhívja a figyelmet: a visszaesés ugyan 42 százalékos, de ez ilyenkor minden évben megtörténik, hiszen a cégbíróságokon is van nyári szabadság. Tóth Tamás szerint szeptemberben visszatérnek az augusztust megelőző időszak magas havi értékei, hiszen a korábbi trend nagyon stabil növekedést mutatott, és sem a cégbírósági eljárásban, sem a gazdaság állapotában nem következett be olyan fordulat, amely ennek az ellenkezőjére utalna.

Augusztusban az előző havinál hat százalékkal kevesebb, összesen 1563 céggel szemben indult végelszámolás. Bár ez a tavaszi 3-4 ezres havi adatoknál sokkal kedvezőbbnek tűnik, a jelenség mögött valójában eljárásjogi változások húzódnak meg. A hatóságok által eddig előszeretettel alkalmazott kényszer-végelszámolás intézményét a kényszertörlés váltotta fel, ezért a március–májusi havi csúcsokhoz képest júliusban és augusztusban jelentős csökkenés következett be ebben az eljárásformában – mutatnak rá. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.