Válság előtti szinten a foglalkoztatottság

A munkanélküliségi ráta 10,5 százalékra csökkent a májustól júliusig tartó három hónap átlagában, a megelőző időszak 10,9 százalékos adatához képest. Ilyen alacsony mutatót legutóbb 2009 októberében mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A regisztrált munkanélküliek száma ezen idő alatt 468 ezer volt, miközben az év elején még több mint félmillió állástalant tartottak számon a statisztikában.

Ötéves csúcsot döntött és 51 százalék fölé nőtt a foglalkoztatottság is, köszönhetően az egy év alatt munkába állt 76 ezer embernek. Az előző három hónaphoz képest 31 ezer fővel bővült a foglalkoztatottak köre. Ezzel gyakorlatilag a gazdasági válság előtti szintre tért vissza a foglalkoztatottság. Történelmi magasságokba emelkedett az aktivitási arány, amely 57,6 százalékos volt a vizsgált időszakban a 15–64 éves korosztályban. Az aktívak köre egy év alatt 71,1 ezer fővel bővült. Ennek hátterében az egyre szigorúbb nyugdíjba vonulási szabályok és a rokkantnyugdíjasoknak a munkaerőpiacra való visszairányítása áll.

Az elemzők jobbára dörzsölgetik a szemüket a friss adatok láttán, a konszenzus ugyanis változatlan munkanélküliségi rátáról szólt. A nemzetgazdasági tárca pedig közleményében történelmi sikerről beszél, az Orbán-kormány statisztikája szerint mind a 24 hónapban emelkedett a foglalkoztatottak száma – legalábbis éves összehasonlításban. Emlékeztetnek arra, hogy a munkahelyvédelmi akcióterv még be sem indult, máris eredményt hozott, elősegítette, hogy a nemzetközi válság negatív hatásaitól függetlenedve a magyar gazdaság képes tartani a pozitív munkaerő-piaci tendenciákat. A Nemzetgazdasági Minisztérium – mint szaktárca – egyébként tévesen munkahelyteremtő akciótervként emlegeti a munkahelyvédelmi programot.

A 10,5 százalékos munkanélküliségi ráta az ősszel akár 10,3 százalékig is csökkenhet a munkaerőigény szezonálisan jelentkező növekedésének köszönhetően – mondta lapunknak Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője, aki viszont arra figyelmeztet, hogy az év végére ismét tizenegy százalék fölé kúszhat a ráta, és elérheti akár a 11,4 százalékot is. A foglalkoztatás növekedési üteme utoljára 2003-ban volt ennyire magas, de az év végére ez is lelassul majd. Az év egészét Suppan Gergely szerint 10,9 százalékos munkanélküliségi ráta fogja jellemezni.

Kondrát Zsolt 10,8 százalékos rátát vár az idei év egészére, s szerinte 2013-at is tíz százalék fölötti mutató jellemzi majd. A mostani váratlan mértékű foglalkoztatásbővülésre az MKB vezető elemzője nem talál racionális magyarázatot, miután a KSH sem a közmunkások számának bővülését, hanem a középkorú, képzett emberek nagyobb arányú munkába állását emeli ki kommentárjában. A statisztikai hivatal azonban ezúttal adós maradt a konkrét számokkal, így az összetételről csak később lehet majd többet megtudni. Az elemző szerint ezért a rendelkezésre álló egy adatból messzemenő következtetéseket korai lenne levonni a munkaerőpiac alakulásáról. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy a még korábban publikált, részletes júniusi adatok szerint a költségvetésben alkalmazott fizikai foglalkozásúak száma az első nyári hónapban meghaladta a 259 ezret, amely 86 ezres növekedést jelent januárhoz képest, de még éves összevetésben is 25 ezres a bővülés, vagyis a közmunkások számának emelkedése sokat javított a statisztikán.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.