A monetáris tanács belevágott a kamatcsökkentésekbe, a hónapok óta érlelődő döntés tegnap megszületett. Ma még nincs róla papírunk, de minden jel arra mutat, hogy a politika által delegált külsős tagok szavazták meg a vágást, a jegybankban ülők inkább tartottak volna.

Szakmailag egyébként lehet indokot találni a 25 bázispontos vágás mellett. A gazdaság mélyponton, senki nem tud beruházni. Ugyanakkor legalább ennyi ellenérv is felsorakoztatható, például az infláció európai csúcsnak számító mértéke.

A jegybank szerint pedig ez a legfontosabb.

Gyaníthatóan ezekkel a dilemmákkal szembesülnek legközelebb is a tanácstagok, tehát ha következetesek, újabb 25 bázispontos kamatcsökkentésre számíthatunk. Másképpen a mostani döntés válik megmagyarázhatatlanná. De mire elég ez? Arra, amit a kormányoldal szeretne – vagyis a hitelpiac beindítása a monetáris eszközök segítségével –, ez karcsú lépték. Ahhoz egy teljes százalékpont eltüntetésére lett volna szükség.

Mégsem mertek nagyobbat vágni. Vajon miért? Talán mert a szakmai presztízs azért még számít valamit? A 25 bázispont még belefér a szakmai önéletrajzokba?

Az előzmények ismeretében nem túlzás leírni: a fordulat, amire a négy új tag kinevezésekor, 2011 tavaszán mindenki számított, bekövetkezett. A kormány nyomására a külsősök leszavazták a belsősöket. A jegybanki domesztikáció, vagyis az újonnan érkezettek idomulása a szakmai műhelyhez a jelek szerint mégsem működik mindenki esetében. Olyan feszültségforrás mutatta meg magát tegnap, ami sokat árthat a magyar monetáris politika intézményének.