Előny az Apple-nél

Fenekestül forgathatja fel az okostelefon-piacot a kaliforniai San José bíróságának pénteken hozott ítélete, amelyben 1,05 milliárd dolláros kártérítés megfizetésére kötelezte a Samsungot. Az indoklás szerint egyértelmű, hogy a dél-koreai cég okostelefonjainak kialakításakor a vetélytárs Apple megoldásait – menüszerkezet, formatervezés – alkalmazták, s ezzel a szabadalmi jogokat sértettek.

A táblagépek dizájnjában viszont nem talált olyan fokú hasonlóságokat a bíróság, hogy szabadalomsértést állapítson meg. Azaz a Samsung Galaxy Tab táblagépek forgalmazását nem fenyegeti veszély.

Mind a műszaki megoldásoknál, mind a szoftveres kezelőfelület kialakításánál viszont szembeszökő a hasonlóság a két cég termékei között, s miután az Apple lépett korábban a piacra az iPhone-nal, mint a Samsung a hasonló tudású Galaxyval, nem lehet kétséges, ki kitől vette át az iparágat forradalmasító fejlesztéseket.

Döntő bizonyítékként kezelte a bíróság azokat az e-maileket, amelyekben a Samsungokhoz az Android operációs rendszert szállító Google illékesei kérlelték a dél-koraiakat, hogy tegyenek valamit annak érdekében, hogy kevésbé hasonlítson a Galaxy az iPhone-hoz.

Az Apple keresetében 2,75 milliárd dollár kártérítést követelt, ezt azonban a bíróság eltúlzottnak tartotta, viszont a Samsung ellenkeresetét is elutasította, amelyben annak megállapítását kérte, hogy az Apple sértette meg a koreaiak szabadalmait. Érdekesség, hogy egy hasonló szabadalmi per Dél-Koreában – szintén pénteken – döntetlennel zárult, ott a bíróság megállapította, hogy mindketten jogtalanul vették át és illegálisan hasznosították a másik fejlesztéseit. Az ügy pikantériája, hogy maga a Samsung az Apple okostelefonjainak legnagyobb beszállítója, a képernyőt is ő adja az iPhone-hoz. A Samsung bevételének kilenc százaléka származik az Apple-től. Szakemberek szerint az elmérgesedett jogvita súlyos következményekkel járhat.

A Samsungot eltilthatják az Apple szabadalmainak használatától, ami az ominózus egymilliárdos kártérítésnél sokkal nagyobb veszteséget okozna számára, mert kénytelen lenne a „koppintott” termékeket kivonni a piacról, és teljesen új alapokra helyezni a műszaki megoldásokat. Az általánosan bevett eljárás ilyenkor az, hogy a bűnösnek ítélt cég fizet riválisának a szabadalmak használatáért. Az első fokon született döntést egyébként megtámadja a Samsung –ezt azonnal jelezték is a dél-koreaiak. „Az ítélettel nem az Apple nyert, hanem az amerikai fogyasztó veszített” – szögezték le. Lucy Koh bírónő szeptember 20-án újabb meghallgatást tart, és dönt majd az Apple beadványáról, amelyben az az iPhone gyártója a Samsung gyanús termékekeinek végleges kitiltását kezdeményezi az amerikai piacról. Az Apple-nek ma kell a pontos listát leadnia a bíróságon. Eddig 28 készüléket találtak gyanúsnak. Az okostelefon piacon a Samsung a második negyedévben előzte meg az Apple-t, előbbi 32, utóbbi 17 százalékos piacrésszel rendelkezik.

-
FOTÓ: REUTERS LEE JAEWON
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.