Nem döntik be a Gyulait

A Gyulai esetében egyértelműen a túlélés a tét. A cég sorsa az elmúlt hetekben politikai üggyé vált, így az Orbán-kormány nehezen engedhetné meg, hogy a nemzeti kincsnek számító viharsarki üzem egyszerűen bedőljön.

Négy-öt elképzelés körvonalazódott a kormány és az ágazati szereplők közötti keddi megbeszélésen, amelynek témája a sertéságazat és a szektor egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező cége, a Gyulai Húskombinát helyzetének javítása volt – mondta tegnap az m1 Ma Reggel című műsorában Giró-Szász András kormányszóvivő. 

Utóbbi megállapítás egyáltalán nem fedi a vállalat valós helyzetét: a Gyulai esetében már egyértelműen a túlélés a tét. Ráadásul a sertéságazatban egyre éleződő helyzet miatt az alföldi városban alighanem a centit is vágják, hiszen – ahogy a társaság vezérigazgatója, Ruck János néhány napja segélykiáltás-szerűen jelezte – a tulajdonos Hage-Nagisz Nádudvari Mezőgazdasági Vállalkozói Csoport az érdekeltségébe tartozó cégektől átcsoportosítható pénzforrásokat keresi a folyamatos termelés biztosításához.

Az anyagi források elfogytak, nincs tovább. A szükséges összegek hiánya miatt már a termelés csökkentésére kényszerültek. Pedig az első üzleti fél évben még 15 százalékkal növelni tudták a szállításokat, s új, a többi között orosz piacokat is találtak. A forrás hiány miatt a megrendeléseket már csak két-három hetes késéssel tudják teljesíteni, ezért a társaság belföldi és külpiaci pozíciói is veszélybe kerültek.

Ennek ismeretében egyáltalán nem látszik túlzott sietségnek a kormány részéről, hogy jövő szerdára már megoldási javaslatot vár a felelős minisztériumoktól, vagyis az agrár- és a nemzetgazdasági tárcától. Az szinte biztosnak látszik, hogy a Hage nem tud forrásokat biztosítani a Gyulai számára, miután saját berkeiben egy igencsak jelentékeny, állattenyésztéshez kapcsolható hét-nyolc milliárd forintos fejlesztési projektet futtat. E mellett nem nagyon lesz további forrása a Gyulai gondjait orvosolni. Az igazi problémát egyébként nem is a kereslet hiánya jelenti – hiszen a forgalmazást sikerült növelni –, sokkal inkább a társaságot terhelő hatalmas, mintegy hárommilliárd forintos hitelállomány. Ezt lefaragni – de még csak ezzel együtt élni is – ma már szinte lehetetlen.

Az ágazatot ismerők a Herz Szalámigyár példáját emlegetik a Gyulai kapcsán. Néhány éve az ugyancsak nagy múltú budapesti vállalat az óriásira duzzadt adósságállománya miatt került nehéz helyzetbe. Az előállítást még csak-csak fel tudta pörgetni, ám a kirobbanó hitelválság miatt a bankok türelme elfogyott, és nem nyújtottak tovább forgóeszközhitelt. Ezért a Herz nem tudta elkerülni a felszámolást, a céget a Csányi Sándorhoz köthető Bonafarm Zrt. vásárolta meg.

Úgy tudjuk, kormányközeliek nem vetettek volna el hasonló forgatókönyvet a viharsarki vállalat kapcsán sem, ám a keddi megbeszélésen nyilvánvalóvá vált – a kabinet erős emberei egyértelműsítették – hogy az irányított felszámolás nem jöhet szóba, más megoldást kell találni. Pedig a felszámolás lehetősége állítólag megmozgatta néhány cégvezér fantáziáját. A piacon beszélik, hogy a Bonafarm az érdeklődők közé tartozik – Éder Tamás, a vállalati kommunikációért felelős igazgató azonban tegnap egyértelműen úgy nyilatkozott lapunknak, hogy egyáltalán nem foglalkoztatja csoportjukat a Gyulai-projekt.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem számít meglepetésnek, de a piacot és a helyzetet jól ismerők már arról beszélnek, hogy a Közgép Zrt., illetve tulajdonosi köre is föltűnt a Gyulai körül. A társaság azonban az ezt firtató kérdésünkre e-mailben röviden annyit válaszolt: „A Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. építőipari cég, társaságunk nem tervezi, hogy befektet a Gyulai Húskombinátba.” Azt már Nyerges Zsolt tette hozzá: alaptalanok a cégük gyulai invesztíciójáról szóló találgatások. A Közgép igazgatósági elnöke kijelentette: társaságuk nem tervezi a Gyulai Húskombinát megvásárlását. Álláspontja szerint ha a Közgép megjelenne az élelmiszeriparnak ebben a szektorában, azt kizárólag egy „zöldmezős” beruházással tenné.

Hiába régi üzem, a Gyulai akár még ennek a feltételnek is megfelelhetne. Egy konkurens húsipari vállalat vezetője az alföldi vállalat helyzetét értékelve elmondta, hogy a cég hatékonysága aligha éri el a szakmai befektetők által elvárt szintet, mindenképpen fejleszteni kellene, a kolbászgyártó viszont lényegében a városban fekszik, ami rendkívüli módon behatárolja a lehetőségeket. Éppen ezért – tette hozzá – a Gyulai kapcsán leginkább egy zöldmezős fejlesztési beruházásban kell gondolkodni.

Azt a megoldást sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az állam bevásárolja magát a cégbe, azzal a feltétellel, hogy idővel kiszáll a cégből, amikor rendeződött a vállalat helyzete. Kérdés, mit szólna ehhez a Hage, miután 1996-ban csaknem egymilliárd forintot fizetett a húskombinátért. Az is bizonytalan, hogyan reagálna az unió, ahol szigorúan veszik az állami befektetéseket, főleg, ha tiltott állami támogatást feltételeznek az ügylet mögött. Lapunknak szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a közelmúltban láttunk már nagy múltú cégben állami tulajdonszerzést: ilyen volt például a Rába. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a két eset között nem szabad párhuzamot vonni.

Akárhogy is, a Gyulai sorsa az elmúlt hetekben politikai üggyé vált. Ezt követően pedig az Orbán-kormány nehezen engedhetné meg, hogy a nemzeti kincsnek számító viharsarki üzem egyszerűen bedőljön.

Különleges védettség

A Gyulait május végén kiemelt, stratégiai fontosságú társasággá minősítették, ezen cégek felszámolására pedig különleges szabályok vonatkoznak.

A hitelező választmány például egy általánosnak mondható felszámoláshoz képest sokkal kevésbé szólhat bele az eljárás alatti működésbe, annak irányába. Az is speciális szabály, hogy a céget a felszámolásban nem egy, hanem másfél évig lehet működtetni.

(A felszámoló ilyen vállalkozások esetében az illetékes törvényszék soron kívüli eljárása alapján az állami felszámoló, a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit K .) Lényeges különbség még, hogy e társaságok értékesítését nem kell nyilvánosan meghirdetni, az tárgyalásos úton is rendezhető (a kötelezően elvégzett három vagyonértékelés számtani átlaga alatt azonban nem lehet az eladási ár). Ebben az eljárásban egyébként állami banktól, jelesül az MFB-től is kaphat forrást a cég.

A megmentők csapata
A megmentők csapata
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.