Műmagyarkodásért bűnhődik az Auchan

Tízmillió forint versenybírságot rótt az Auchanra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert úgy találta, hogy az áruházlánc két évvel ezelőtt több importtermékét is „Auchan Hungarikum” jelzővel népszerűsítette, amivel megtévesztette a fogyasztókat.

Nem ez az első büntetés az ügyben: a GVH korábban már 30 milliós szabálysértési bírságot is kirótt az Auchanra, mert úgy ítélte meg, hogy a lánc hátráltatja az eljárás lefolytatását. A cégnél lapunknak elmondták: reklámjaikban nem állították, hogy hazai termékekről lenne szó, hanem olyanokról – Omnia kávé, Túró Rudi –, amelyeket a vásárlók hagyományosan hungarikumnak gondolnak. Emlékeztettek arra is, hogy a GVH-eljárás elindításakor még olyan jogszabály sem létezett, amely meghatározta volna a „magyar termék” fogalmát. Bár a magyar termékrendeletet – uniós tiltakozás közepette – csak nemrég fogadta el a kormány, a GVH jogértelmezése még ennél is szigorúbb. E szerint csak az minősül magyar árunak, amelyet hazai alapanyagból magyar munkaerővel, magyar cég által itthon készül, miközben a rendelet nem is köti ki, hogy a gyártó cégnek magyar tulajdonúnak kellene lennie. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.