Újratárgyalták a bérleti szerződéseket

Valamelyest emelkedett a kihasználtsági ráta a magyar irodapiacon az év első felében – tájékoztatott elemzésében a Colliers International hazai irodája. A modern irodaállomány 2012 első fél évében alig gyarapodott, mivel csak egyetlen kisebb irodaépületet adtak át.

A tárgyidőszakban nem indultak új fejlesztések, bár építés alatt van néhány projekt, befejezésük 2012 végén vagy 2013 elején esedékes, néhány épület pedig 2014-ben kerül a piacra. A kereslettel kapcsolatban megjegyzik: az első fél évben bérbe adott terület nagysága 149 ezer négyzetméter volt, azaz elmaradt a 2011 hasonló időszakában mért adattól.

A tárgyidőszak bérbeadásain belül továbbra is a meglevő bérleti szerződések újratárgyalása volt a jellemző. Az ötezer négyzetméternél nagyobb területet bérlő cégek nem költöztek el, inkább kedvező feltételeket alkudtak ki meglevő bérleményükben. A szerződésüket az első fél évben újratárgyaló nagyobb bérlők közé tartozott a Vodafone és a Citibank is. A bérlőknek továbbra is fontos, ráadásul egyre fontosabb szempontnak bizonyult a környezettudatosság. A különböző zöld tanúsítványok megszerzése idestova kötelezőnek számít az új fejlesztések esetében, és a bérlők több esetben azt is szeretnék, hogy a meglevő épületek tulajdonosai a környezettudatosságra irányuló korszerűsítési és felújítási munkákat végezzenek. (Munkatársunktól)

149 EZER

NÉGYZETMÉTER irodát adtak bérbe az első fél évben, ami nem éri el az elmúlt év hasonló időszakának adatát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.