A járműipar húzza az igát

Hiába kezdte meg működését március végén a kecskeméti Mercedesgyár, gyors és érdemleges hatást egyelőre nem tudott gyakorolni a hazai ipar összteljesítményére. Az ipar kibocsátása a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint júniusban 0,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Az elemzői várakozások 2,1–2,5 százalék között szóródtak, az eltérés tehát jelentősnek mondható. Júniusban májushoz képest 2,2 százalékkal esett vissza az ipari termelés. Érdekesség, hogy a termelés havi változása majd másfél éve „ingázik”, páratlan hónapokban visszaesést, párosban pedig enyhe növekedést mutat.

A magyar gazdasági növekedés alappilléreként kezelt kecskeméti Mercedes-gyárban alig több mint három hónappal az üzemszerű termelés megindulása után, július elején készült el a tízezredik autó, és a héten már a 15 ezrediket is kiszállították a megrendelőknek. A Mercedes-Benz B osztály mellett beindult egy második modell, az új, négyajtós CLA kupé próbagyártása is. A B osztály sikerének is köszönhetően a tervezett 2500 helyett jelenleg 2800-an dolgoznak, és az év végére 3000 főre bővül a munkatársi létszám. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kommunikációs vezetője, Sztipichné Kozári Edina lapunknak elmondta, hogy idén 40 ezer, 2013-ban 100 ezer autó készül Kecskeméten. A nyár közepétől két műszakos termelésre álltak át, így naponta kétszáznál több autó gördül le a gyár szalagjáról. Az első műszak reggel 6-kor kezdődik és 15 óráig tart, a másodikban 16 óra 50 perctől nyolc órán át dolgoznak a munkatársak. Idén nem lesz nyári leállás, júliusban beindult a két műszakos termelés a karosszériaüzemben, a préselő részlegben és a fényezőben, szeptember első hetében a végszereldében is megtörténik az átállás. A Mercedesen tehát nem múlik az ipari termelés alakulása, a németek meghatározott ütemterv szerint futtatják fel a termelést.

Áttételesen a Mercedesről is említést tett gyorsértékelésében a KSH, amely egy hét múlva publikálja a részletes adatokat. Most csak annyit emeltek ki, hogy a járműgyártás és az élelmiszeripar javuló teljesítményének köszönhetően nem lett még rosszabb az összesített mutató. A járműgyártás növekedési tempója – a Mercedes belépésével – minden bizonnyal felülmúlta a májusban mért 9,1 százalékos szintet.

– A gyenge hazai kereslet és a beruházási hajlandóság csökkenése erősen rányomja bélyegét az ipar teljesítményére – közölte lapunkkal Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője. A 2013-ban termelésbe álló új Opel- és Audi-gyárak újabb lökést adnak majd a magyar gazdaságnak, de az európai recessziós trendeket látva Kondrát mégsem felhőtlenül derűlátó. Előrejelzése szerint az ipari termelés fél-egy százalékkal nőhet az idén, míg jövőre három százalék körüli bővülés valószínűsíthető.

Jobbágy Sándor a 2-4 százalékos tartományba várja az ipar idei bővülését. A CIB Bank elemzője érdeklődésünkre elmondta, hogy a fő gond nem a járműgyártással van, hanem a hagyományosan exportra termelő ágazatokkal, így az információtechnológiai, számítástechnikai eszközök, mobiltelefonok, elektronikai berendezések gyártásával, ahol jó esetben is stagnálás a jellemző. Ha a külföldi megrendelések ismét beindulnának, az sokat lendítene az iparon. Erre pedig az elemző lát esélyt. Arra viszont nem, hogy a lanyha hazai keresletben egy csapásra pozitív fordulat következzen be. Erre sem idén, sem jövőre nem lehet számítani

– vélte. Az első fél évben az ipari termelés volumene összességében 0,2 százalékkal csökkent a tavalyi hasonló időszakéhoz képest, de a GDP többi lényeges összetevője sincs csúcsformában: az agráriumot aszály és fagy sújtotta, az építőipar pedig még mindig a gödör alját keresi. Mindez Kondrát Zsolt szerint arra mutat, hogy az első negyedév 1,5 százalékos gazdasági visszaesését a második negyedévben 1,2 százalékos mínusz követheti. Innen azonban már felfelé vezet az út –ha nem is látványosan. Jobbágy Sándor a második negyedévre legjobb esetben is 0,7 százalékos visszaeséssel számol, de a kockázatok miatt az adat szerinte sokkal rosszabb is lehet.

A németek is botladoznak

A magyar gazdaság számára kulcsfontosságú német felvevőpiacról kedden rossz hírek érkeztek. Az új ipari megrendelések júniusban 1,7 százalékkal csökkentek májushoz képest, jócskán túllőve a 0,6 százalékos mérséklődést váró elemzői prognózison. Májusban áprilishoz képest még 0,6 százalékos növekedést mértek. Európa legnagyobb gazdaságát tehát egyre mélyebbre húzza az euróövezet válsága. Júniusban a közös pénzt használó országokból 4,9 százalékkal kevesebb megrendelés futott be, mint májusban. A hazai megrendelések is 2,1 százalékkal zsugorodtak. Az euróövezeten kívülről leadott megrendelések viszont 0,6 százalékos pluszt mutattak.

Szakértők szerint a megrendelési adatok az utóbbi időben elég rapszodikusan alakulnak, ezért érdemes némi fenntartással kezelni őket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.