Ugyanez a befektetői kör sikerre vitte például a új-zélandi, az ausztráliai vagy a dél-afrikai pénznemben külföldön kibocsátott kötvényeket. Ezek voltak a eurókiwi, az eurórand vagy éppen a kenguru kötvények, sőt – mint a Magyar Nemzeti Bankban készült, s a devizahitelezés válságos utóhatásait elemző kutatói anyagból kiderül – euróforint (vagyis külföldi cégek által forintban kibocsátott) kötvények is forogtak. Nem nagy mennyiségben, de például 2010-ben állományuk elérte az 520 milliárd forintot. A befektetők többnyire dollár- vagy euróforráshoz akartak jutni, ám e módszerrel az adott országok terheit enyhíteni, finanszírozási nehézségeit is oldani tudták.

Az Adósságkezelő Központ (ÁKK) most azon töpreng, ne bocsásson-e ki magyar államkötvényeket Törökországban lírában és Azerbajdzsánban új manatban. Az ötlet annyiban tekinthető újszerűnek, hogy államok ilyesmivel ritkán próbálkoznak.

Törökországban ez lenne az első eset, s nyilván Azerbajdzsánban is, ahol – a helyszínt jól ismerő forrásaink és egyébként a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elemzése szerint – nincs jól működő piac, mert különösebb szükség nincs rá az olaj- és gázbevételek miatt.

Forrásaink egy része úgy látja, a szándék nem egyéb, mint kísérlet a külföldi befektetői kör szélesítésére, más része szerint viszont a felvetés kétségbeesett lépés, amikor a magyar gazdaságot amúgy hagyományosan finanszírozó külföldiek elfogadható áron nem adnak hitelt, legalábbis az IMF-megállapodás megkötéséig nem. Aztán majd kiderül, hogyan látják az esélyeket és a kockázatokat. De az ÁKK is értésre adta, hogy az EU/IMF-alku nyélbe ütése előtt a török és az azeri ügyletet nem szorgalmazza. Egyes elemzők szerint ez az utalás is arról győzné meg a hagyományos magyarországi befektetőket, hogy a kormány most már tényleg meg akar egyezni a nemzetközi szervezetekkel.

Ha az ötlet később újra előkerül, akkor persze a két országot és a lehetőségeket el kell választani egymástól. Forrásaink egyáltalán nem értik, hogyan kerülhetett egyáltalán szóba Azerbajdzsán. (Nyilván úgy, hogy nemrégiben ott tárgyalt a magyar miniszterelnök.) Ha esetleg kereskedelmi finanszírozás lebeg a magyar kormány szeme előtt, például az energiaimport növelése az azeri gázmezőkről, annak egyszerűbb, bevált formái is adódnának.

A legsúlyosabb kérdés azonban, hogy a felértékelődő manatban miért volna érdemes eladósodni, hogyan lehetne e felvett pénzt euróra átváltani, milyen áron lehetne egyáltalán kölcsönhöz jutni, kik volnának, akik lejegyzik a papírokat – s lehetne még hosszan sorolni a kétségeket.

Azerbajdzsán persze – mint az IMF friss elemzése is rámutat – gyorsan növekvő gazdaság, bár olajszektora a visszaesés jeleit mutatja, míg a gazdaság többi része 6-10 százalékos ütemben bővül. A költségvetés deficites, de az energiahordozók értékesítéséből származó bevételekkel pótolják a hiányt, így finanszírozási gondok nem merülnek fel. Törökország egészen más eset, hiszen – ellentétben Azerbajdzsánnal, amelynek nemzeti összterméke (GDP) nagyjából a magyar fele – hozzávetőlegesen hatszor nagyobb a magyar gazdaságnál, jelenleg a 16. legnagyobb. Kötvénypiaca majdnem kétszázmilliárd dollárra tehető.

Az utóbbi tíz esztendőben évente átlagosan öt százalékkal bővült a török gazdaság, amely a 2009-es, a pénzügyi válság okozta visszaesés után a külföldi tőkebeáramlásnak is köszönhetően majdnem tízszázalékos ütemet diktálva keveredett ki a krízisből.

Közben – mint az IMF tanulmánya emlékeztet rá – sok feszültséget halmozott fel. A belső kereslet serkentette a növekedést, ennek hatására a folyó fizetési mérleg hiánya is megugrott, s megközelíti a GDP tíz százalékát, ami érdemben növeli a gazdaság sérülékenységét. Az infláció is megszaladt, hét-nyolc százalék közelében tanyázik, ami ellen a jegybank küzd ugyan, de a befektetők szerint a nekik nem tetsző „unortodox” módon, nem emelve az irányadó kamatot, amely az inflációs szint alá került 5,75 százalékon maradva. A török líra a múlt év második felében gyengült, idén eddig viszont erősödött. Összességében a befektetők szerint ingadozó és kockázatos valuta, amelynek árfolyammozgását beszámítják, ha török állampapírt vásárolnak. (Az árfolyamkockázat miatt a manathoz hasonlóan a magyar államnak a lírát is le kellene fedeznie euróval.) A lírában kibocsátott török adósság hozama azonban most nagyjából a magyar szinten áll, a tízéves kötvények másodpiaci hozama 7,95 százalék, míg a magyaré 7,35 százalék. Ami a devizaadósságot illeti, Ankara idén 4,5 milliárd dollár értékben vett fel hitelt a nemzetközi piacokon, s kedvező, 5,75 és 6,35 százalékos hozam mellett jutott – részben harmincéves – kölcsönhöz. Ez egyébként kedvezőbb, mint a spanyol hozam, s megfelel a magyar devizakötvények másodpiaci hozamának. Más kérdés, hogy a magyar kormány ebben az évben a nemzetközi piacon még nem tudott megjelenni.

A sérülékenységi tényezők felhalmozódása és az eurózóna elhúzódó válsága miatt a török gazdaság ebben az évben – önmagához képest – lassú iramban növekedhet, az előrejelzések kettő és négy százalék közé esnek. Törökország 2001-ben fordult az IMF-hez támogatásért, s a 26 milliárd dolláros kölcsön utolsó részletét, 4,9 milliárdot, jövőre fizeti vissza, miközben ötmilliárd dollárral hozzájárult a valutaalap válságkezelő keretéhez. Az IMF úgy értékeli, hogy a tíz évvel ezelőtti gazdaságpolitikai fordulat nyomán mentek végbe azok az intézményi változások, amelyek a török gazdaság gyors és kiegyensúlyozottabb növekedését lehetővé tették. A befektetők bizalma is mintha tükrözné ezt a vélekedést. Ám a hitelminősítések – akárcsak Magyarország esetében – rosszak, a török adósságot befektetésre nem ajánlják.

A magyar lírakötvények vásárlói valószínűleg így török befektetők lehetnének, kiknek érdeklődését még szondázni kellene. Ezzel együtt, Ankara geopolitikai fontossága növekedett az „arab tavasz” beköszöntével, s a regionális hatalmi pozícióit Törökország nyilván javítaná azzal is, hogy pénzügyi központtá válik. Hogy játszik-e ebben szerepet a magyar kormány, amelynek elődjei Budapestet álmodták ilyesféle centrumnak, kiderülhet, amint az IMF és az Európai Unió áldását adja a magyar gazdaság pénzügyi támogatására.