A múlt héten a müncheni Ifo intézet figyelmeztetett arra, hogy a nagyobb német vállalatok – köztük a Siemens vagy a BASF – csökkenő profitra és romló kilátásokra számítanak. Igaz, az egyszázalékos német gazdasági növekedés még mindig erősebb, mint az európai átlag, és a fogyasztók körében is töretlen a bizalom. A belső fogyasztásra nem lehet panasz – ismeri el Dreger. Ennek főleg az az oka, hogy Németországban rekordalacsony a munkanélküliség, és az emberek nem is tartanak attól, hogy elvesztik a munkahelyüket. Így olyan tartós fogyasztási cikkeket is hajlandók megvenni, amelyeket korábban évekig halogattak. Ám a belső fogyasztás hosszú távon nem tudja kiegyenlíteni a csökkenő exportot, Németország nem függetlenítheti magát az eurótérségtől, hiszen kivitelének több mint 40 százaléka ide irányul – mondja a kutató. Az utóbbi években egyébként jelentősen nőtt a kelet-közép-európai export is: ez most a német kivitel 17-18 százaléka. Összehasonlításképp: az Egyesült Államokba mindössze a német export 8, Kínába 6 százaléka irányul. Így abban felesleges bízni, hogy ezekkel a külpiacokkal kompenzálni lehet a német vállalatok Európában elszenvedett veszteségeit.

A spanyol és olasz közgazdászok szeretik felróni a németeknek, hogy keveset vásárolnak, túlságosan sokat spórolnak, és azzal nem járulnak hozzá ahhoz, hogy a déliek kikecmereghessenek a pácból. Jobb híján azzal fenyegetőznek, hogy ha Spanyolország és Olaszország bajba jut, akkor ki fogja megvenni a német termékeket. Christian Dreger szerint azonban ez önmagában nem hozná zavarba a német cégeket: az eurózónába irányuló export többsége a Benelux államokba, Franciaországba és Nagy-Britanniába megy. Spanyolország nem túl jelentős partner, Olaszország valamivel fontosabb. Az azonban igaz, hogy a németek tehetnének többet az európai gazdaság élénkítéséért. Bár a politikusok szeretnek mást mondani, valójában épp ebbe az irányba mennek a dolgok Németországban.

– De a német kormánynak mindenképpen aktívabb szerepet kell játszania a válságkezelésben, és bizonyos tabukat fel kell adnia. Nem elég csak a spórolást szorgalmazni, mert az érintett dél-európai országokban előbb-utóbb le fogják váltani a reformpárti kormányokat, és jönnek helyettük olyanok, akik tényleg semmit sem fognak csinálni. Ráadásul állandóan a kiegyensúlyozott költségvetésről papolni sem hihető: Franciaországnak például utoljára a hetvenes évek elején, az első olajválság előtt volt egyensúlyban a költségvetése – emlékeztet a DIW kutatója.

Dreger úgy véli, hogy a válság megoldásában fontos szerepet kell játszania az Európa Központi Banknak (EKB). Az EKB már korábban is vásárolt spanyol állampapírokat, és bár a németek nem örültek ennek, végül nem emeltek kifogást. A dél- európai országokat egyszerűen levegőhöz (pénzhez) kell juttatni. Valószínűleg változtatni kell a szabályokon is: az EKB ugyanis elvileg nem támogathat egyetlen államot sem, ám az állampapírok vásárlásával közvetve ezt teszi. Angela Merkel kancellár eddigi válságkezelését a szakember nem tartja elégségesnek, de hozzáteszi: 2010-ben még mindenki azt hitte, hogy helyi válságról van szó, az Európai Bizottság magabiztosan azt jósolta, hogy a görögök két év alatt kimásznak a gödörből. Vagyis nem csak a német kancellár volt túlzottan optimista.