Pedig úgy látszott, hogy az utóbbi néhány napban sikerült egy kis időt nyerni. A tőzsdék igen derűlátóan íveltek felfelé, miután Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke azt mondta, hogy az intézmény mindent megtesz az euró védelmében. Ezt megtoldotta Jean-Claude Juncker, az eurócsoport elnöke azzal, hogy sorsdöntő időszak következik, s e szavakat mintha támogatta volna Berlin, Párizs és Róma is, hiszen hasonló értelemű közleményeket tettek közzé azt követően, hogy Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia elnök és Mario Monti olasz kormányfő telefonon beszélt egymással, s újfent elkötelezte magát a június végi uniós csúcson született alku mellett.

A befektetők első benyomása az volt, hogy talán most tényleg elszánják magukat az eurózóna vezető államai a krízis megoldására. A kedvező hangulatban a tízéves olasz és spanyol hozamok is visszavonultak a kevésbé veszélyesnek ítélt zónába. Ám a New York-i tőzsde már hétfőn este elcsendesült, az európaiak pedig kedden követték az amerikai példát, s véget vetettek a háromnapos száguldásnak. A lelkesedést inkább aggodalom váltotta fel: mi lesz, ha a retorikát mégsem követik tettek. A hangulatváltást érzékelvén Washingtonból sebtében Németországba utazott Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter, hogy cselekvésre ösztökélje az európai partnereket. Előbb Wolfgang Schäuble német tárcavezetővel találkozott, majd Mario Draghival. A bizakodó megnyilatkozásokon túl azonban részleteket senki sem árult el. Igaz, Schäuble egy hétvégi interjúban ismét jelezte: Görögország az eurózónában marad, de nem kap könnyítést a program végrehajtására, s hozzátette: nem tud róla, hogy Madrid kérvényezné, állampapírjait vásárolja az eurózóna mentőalapja.

E néhány mondat mögött azonban éles viták dúlnak. A spanyolok ellenzik a német szigort, a színfalak mögött továbbra is tervezik a görög kilépést a valutaövezetből, Mario Monti meg a finneket megy győzködni, hogy az olasz reform igenis működik.

Amiről Merkel, Hollande, Monti és Draghi beszél, persze már nem Görögországról szól, hanem Spanyolországról és Olaszországról, a két nagy falatról, amelyek támogatására a mentőalapokban lévő pénz nem elegendő. S az érintettek politikai ellenállása miatt görög, ír, portugál típusú mentőakció sem szervezhető számukra. Másként kell finanszírozásukat megoldani és reformpolitikájukat betonba vésni – ez gerjeszt indulatokat a háttérben.

A jegybanki nagyhéten a kérdés éppen az, hogy a monetáris politika tárházában találhatók-e még eszközök a gazdaságok serkentésére, és ezek az intézmények megoldhatják-e a válságot, ha a kormányok vonakodnak az átfogó döntésekkel. Az amerikai jegybank (Fed) nyílt piaci bizottsága kedden kezdett kétnapos ülést, az EKB és a brit recesszióval szembenéző Bank of England csütörtökön tanácskozik a teendőkről.

Az ülések előtt, kedden rossz hírek érkeztek Ázsiából is: Japán, Dél-Korea és Tajvan jelentett kedvezőtlen mutatókat, miközben már nincs vita arról, hogy a kínai gazdaság lassul vagy sem. A Fednek el kell töprengenie azon, hogy a második negyedévi másfél százalékos éves szintű növekedési iram, amely a múlt esztendő harmadik negyede óta a legrosszabb, kíván-e most beavatkozást, s ha igen, milyet. A Fed kacérkodik a gondolattal, hogy követi az EKB példáját, s nullaszázalékos kamatot kínál a bankok által a jegybankban tartott fölös tartalékra, hátha ezzel a reálgazdaság hitelezését ösztönzi. Vita tárgya, hogy kötvények vagy egyéb pénzügyi eszközök vásárlásába újra belefogjon-e a jegybank, de az igazi talány azonban nem jegybanki, hanem törvényhozási: vajon meghosszabbítják-e a Bush-érában meghirdetett, de jövőre lejáró hatályú adókedvezményeket, mert ha nem, szinte biztos, hogy az Egyesült Államok recesszióba sodródik.

Az eurózóna gazdasága jelenleg is stagnál. Az EKB-nak is lépnie kellene, de sok elemző szerint Draghi rendkívüli kockázatot vállalt a nyilatkozatával. A legnagyobb részvényes, a német Bundesbank ugyanis határozottan ellenzi, hogy az európai jegybank felújítsa az állampapír-vásárlásokat, méghozzá az eurózóna mentőalapjának bevonásával, amelynek viszont Berlinnel vagy a német központi bankkal ellentétben Párizs és Róma hatalmas tűzerőt adna. Márpedig a piac ilyen értelmű bejelentést vár.

Ha Draghi csalódást kelt, a reakció kiszámíthatatlan. Bennfentesek kiszivárogtatásai szerint azonban az EKB-n belül nagy vita bontakozik ki, hogyan kerüljék el, amitől a döntéshozók tartanak: ne gyöngítsék a megsegített tagország reformelkötelezettségét. Terítéken van a 0,75 százalékos kamat csökkentése, a fedezeti követelmények enyhítése, a kedvezményes, hosszabb távú hitelezési program folytatása, az euró gyöngítése. Sőt az is, hogy a Fed és a Bank of England mintájára az összes euróövezeti tagország kötvényét vásárolva juttatna pénzt a gazdaságba az EKB. A bankon belül azonban többen kétlik, hogy a hozamokat így tartósan lejjebb lehetne hozni, s hogy élénkülne a bankközi hitelpiac.

Esernyő a berlini kancellária előtt