Forintmilliárdok a Shellnek

A jelek szerint tovább kísérti a pétfürdői Nitrogénműveket a 2008-as, néhány hónapig tartó kényszerleállás. Miután ugyanis az Országos Sajtószolgálaton néhány hete az ügy már nyilvánosságot kapott, Bige László tulajdonos lapunk figyelmét külön is felhívta arra, hogy a műtrágyagyár tavaly közel 3,5 milliárd forintot fizetett a Shellnek át nem vett gáz címén.

A kényszerű leállás hónapjaiban ugyanis a Nitrogénművek nem „hozta el” a Shelltől a szerződés szerinti gázmennyiséget. Ugyanakkor ígéretet tettek arra, hogy a termelés újraindulásakor átveszik a szállítmányokat. A Shell viszont, hivatkozva a szerződésre, ezt nem fogadta el és a földgázszállítási szerződés nem teljesítése címén a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő választottbírósághoz fordult. (Az ilyen megegyezésekben a felek mindig előre rögzítik a vitarendezési fórumot, és ígéretet tesznek arra, hogy annak döntését mindenképp elfogadják.)

A választottbíróságon a Nitrogénművek többek között azzal védekezett, hogy a nemzetközi gázkereskedelemben előszeretettel alkalmazott „vidd vagy fizess” elv eme szerződés szerinti alkalmazása a nemzetközi gyakorlatban is igen szokatlan; ehhez hasonlót a Legfelsőbb Bíróság (január óta Kúria) többször hatálytalanított már. (Másik beszállítójuk, az E.ON jóval rugalmasabb volt, így vele nem is alakult ki hasonló vita –jegyzik meg.)

A cég értesülései szerint a Shell amellett, hogy beperelte a Nitrogénműveket – és az eljárás megnyerésével voltaképp megkapta a gáz ellenértékének jó részét –, a Nitrogénművek által lefoglalt szállítói kapacitások segítségével azt másoknak „újból” értékesítette. Ezt szintén kifogásolják. A Nitrogénművek csak annyit szeretett volna fizetni, amekkora bizonyított kár valójában érte a Shellt.

Ám a választottbíróság nem volt nyitott érveikre, és 2010 végén 3,5 milliárdos fizetési verdiktet hozott a Nitrogénművek ellen. (Olyannyira –írják –, hogy az ítélet szerint a Shellnek még az általa elismert tartozást sem kellett kifizetnie a számukra.) A magyar műtrágyagyártó a milliárdokat fél évvel később – különösebb médiafelhajtás nélkül – ki is fizette. Ám ezt követően a cég mégiscsak megtámadta a választottbírósági eljárást. Noha céljuk nyilván a választottbírósági ítélet megsemmisítése és a pénz visszaszerzése, ebben a perben a Shell már nem is érintett, hisz a testületet perelték be. Ennek megfelelően a Nitrogénművek most elsősorban az eljáró tanács tagjait támadja. Ismereteik szerint egyikük egy másik eljárásban bejelentette a céggel szembeni elfogultságát, ami a szóban forgó eljárásban nem történt meg. A tanács elnökének ügyvédi irodáját pedig a kérdéses „vidd vagy fizess” eljárást alkalmazó energiaipari társaság is foglalkoztatta.

Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszéket ugyanakkor eme érvek sem hatották meg: a Nitrogénművek beszámolója szerint keresetüket érdemi vizsgálat nélkül elutasították. Mint arra emlékeztetnek, nemsokára várható az ennek másodfokaként értelmezhető Kúria – talán – végső, tárgyaláson kívüli döntése.

A Shell egyelőre nem reagált hivatalosan a nyilatkozatra. Értesülésünk szerint ugyanakkor a multinacionális hátterű energiavállalatnál úgy látják: a Nitrogénművek aláírt egy gázszállítási szerződést. Az, hogy utólag bizonyos pontokat sérelmesnek ítélt, nem mentesítette őket a teljesítéstől vagy a nem teljesítésből eredő hátrányos következményektől. Mivel a Nitrogénművek nem vette át a szerződéses időpontban a gázt –amit maga is elismer –, fizetnie kellett. Eddig valamennyi bíróság számukra kedvezően döntött.

Bige Lászlónak nem először gyűlik meg a baja a gázbeszállítójával: korábban az – azóta tönkrement –EMFESZ Kft.-vel szakították meg a kapcsolatot és bonyolódtak heves jogi vitákba.

Ettől függetlenül azonban a 2008-as pár hónapos leállás óta a cég valóban talpra állt. Évi tízmilliárdos eredményéből a korábban felvett hitelek visszafizetésén túl tellett a Shell számára megítélt 3,5 milliárd forint kifizetésére is.

A társaság pétfürdői gyártelepe
A társaság pétfürdői gyártelepe
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.