Együtt a közösségért

A nagy sikerű Álomépítők című műsor idei, 3. évadának egyik főtámogatója a Holcim Hungária Otthon Alapítvány. Az alapítvány és a műsor egyaránt a hátrányos helyzetű, reményvesztett családok otthonteremtését kívánja elősegíteni. A Holcim Együtt a közösségért elnevezésű összefogási programja keretében a vállalat önkéntesei személyesen is részt vesznek majd a munkálatokban.

A produkció célja, hogy 10 rászoruló, ám példás életet élő, többgyermekes család számára új otthont építsen, vagy rossz állapotú házukat, lakásukat szebbé, komfortosabbá varázsolja. A program indításakor 3000 önkormányzat számára figyelemfelhívó levelet küldtek. Ebben arra kérték a települések vezetőit, hogy a környezetükben élő, önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került családok élettörténetével pályázzanak a részvételre. Fontos, hogy ezek a családok tevékeny részesei legyenek saját sorsuk jobbra fordulásának, sőt a helyi közösségi munkában is szerepet vállaljanak. Július­ban már megkezdődtek az átala­kítások, újjáépítések. Az ezek­ről készült filmeket a tervek sze­rint októbertől vetítik majd a Vi­asat3 csatornán. A Holcim ki­emelten fontosnak tartja, hogy tettekkel járuljon hozzá a tár­sadalom alapjainak megépíté­séhez, ezért 2005-ben létrehoz­ta a Magyarországon mindeddig egyedülálló Holcim Hungária Otthon Alapítványt. A helyi ön­kormányzatok bérlakás-építési  projektjeinek támogatásán keresztül 2005 óta félmilliárd forinttal járult hozzá 141 család új otthonának megteremtéséhez. A Holcim 100 éves évfordulója alkalmából meghirdetett Együtt a közösségért program keretében az alkalmazottak egyévnyi önkéntes munkát ajánlottak fel a helyi közösségeknek. Az eddig összesen 706 felajánlott munkaóra számát az építkezések tovább gyarapítják majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.