Dióhéjban

Három diák Los Angelesben

Utazást és 3200 eurót nyert el három hazai diák, akik a Young Creative Chevrolet művészeti pályázaton kaptak nemzetközi díjat. A hazai műalkotásokat közel másfél ezren tekintették meg a Desing Terminálban bemutatott kiállításon. Az európai régió nemzetközi zsűrije Kölnben 280 művészeti iskola diákjaitól érkezett több mint ezer alkotásból választotta ki azt a 12 pályaművet, amelyeket divat, fotó, film és grafika kategóriában díjaztak. A nemzetközi eredmények tükrében kiemelkedő volt a hazai diákok részvételi szándéka, kétszer több alkotás érkezett Magyarországról, mint a legtöbb európai országból. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem három tanulója, Gálvölgyi Anett, Kormos Anna Zsófia és Miovác Márton Zsolt – akik The Four néven műhelyt is alapítottak iskolatársukkal, Baranyi Ádámmal közösen – nyerték el a nemzetközi harmadik helyezést divat kategóriában. A nyertesek a Los Angelesben megrendezendő októberi díjátadón – ahol világhírű alkotóművészekkel is találkozhatnak – személyesen vehetik át a nekik járó elismerést.

Egy forintokból milliók

Másfél hónap alatt az Unilever és a Coop üzletlánc több mint hárommillió forintot gyűjtött össze a Nagycsaládosok Országos Egyesülete számára. Az akció keretében minden Coop üzletben eladott Unilever-termék után az Unilever egy forintot ajánlott fel az egyesület számára. Az egyesület az akcióból befolyt összeget a júniusi Családi Nap és az őszi gyulai rendezvény megszervezésére fordítja. – Működésünk célja az érdekképviselet mellett, hogy a nagycsaládokat egymást ismerő és segítő közösségekké szervezzük – mondja Székely Hajnalka, az egyesület elnöke. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének jelenleg nagyjából 14 ezer három vagy többgyerekes család a tagja. Az egyesület színeiben országszerte több mint 250 helyi közösség, hét regionális központ és több mint 1500 önkéntes tevékenykedik. Az Unilever a felelős vállalati magatartás elkötelezettje. Magyarországon például a Segíts okosan! programban megvásárolt termékek után összegyűlt egyforintosokból 2009 óta 175 defibrillátorkészülékkel látta el az Országos Mentőszolgálatot, melynek köszönhetően nincs hazánkban olyan mentőautó, amelyik nem rendelkezik az életmentő műszerrel.

Telekom: önkéntesek az élhető jövőért

A hello holnap! önkéntes nap keretében 8 gyermekintézmény környezetét varázsolták szebbé a Magyar Telekom dolgozói júniusban. A vállalatnál hagyománya van az önkéntességnek, különböző akciók szervezésével évek óta lehetőséget nyújtanak a dolgozóknak az önkéntes munkára. Tavaly közel 20 millió Ft értékű hozzájárulást nyújtottak a társadalomnak a Telekom önkéntesei.

Két budapesti és hat vidéki gyermekintézményben (Pécsett, Székesfehérváron, Debrecenben, Szegeden, Sopronban és Göncön) vettek részt önkéntes munkán a társaság munkatársai és vezetői júniusban. Több mint 200 munkatárs és családtagjaik dolgoztak azon, hogy két kezük munkájával olyan intézményeket tegyenek szebbé, ahol a jövő generációjának nevelésével, fejlesztésével foglalkoznak.

– A 2010 decemberében elindított hello, holnap! kezdeményezésünk célja, hogy könnyen befogadható módon tegye a mindennapok részévé a fenntarthatóság fogalmát. Örömmel láttam, hogy az idei önkéntes naphoz is sok munkatársam csatlakozott, jómagam is részt vettem a családommal együtt. Úgy látom, a munkatársak szívesen vállalkoznak olyan önkéntes munkára, ahol egyénként és csapatként is megélhetik, milyen jó érzés tenni egy közösségért. A fenntartható fejlődés iránt elkötelezett vállalatként fontosnak tartjuk, hogy a Telekom ilyen eszközökkel is felhívja a figyelmet arra, hogy az élhető jövő közös felelősségünk – mondta el Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója.

A vállalat 2007 óta szervez önkéntes akciókat a munkatársak társadalmi érzékenységének növelésére. A korábbi évekhez hasonlóan tavaly, az önkéntesség európai évében is lehetőséget kínált önkéntes munkára a Jövő/Menő program, amely a hátrányos helyzetű kistérségek fenntartható fejlődésének előmozdítását tűzte ki célul (első helyszíne Mezőcsát kistérség); valamint a Digitális Híd Kistelepüléseken program, amelynek célja, hogy megismertesse az információs és kommunikációs technológia eredményeit és lehetőségeit azokon a területeken, ahol a digitális különbség jelen van. Emellett a Telekom 2011-től karitatív csapatépítések szervezésével is előmozdította a vállalati önkéntesség elterjedését. Az év során a Telekom mintegy 400 munkatársa 480 munkanapon (3840 munkaórában) végzett önkéntes munkát, melynek keretében közel 20 millió Ft értékű hozzájárulást nyújtottak a társadalomnak.

Idén a fenntartható közösségek támogatása áll a Telekom fenntarthatósági eszméket népszerűsítő hello holnap! Kezdeményezésének fókuszában. Egy a vállalatnál készült belső felmérés alapján a munkatársak szívesen végeznek középületekhez (óvoda, iskola, művelődési ház) kapcsolódó önkéntes munkát, így esett a választás a hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozó intézményekre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.