Hárommilliárdos beruházás

Új üzemcsarnokot épített, egyet pedig kibővített nyíregyházi gyárában csaknem 800 millió forint munkahelyteremtő támogatással, 11 millió eurós, jelenlegi árfolyamon több mint hárommilliárd forintos költségből a német Hübner-cégcsoport. Az üzemcsarnokokat Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára és Reinhard Hübner cégtulajdonos adta át.

Czomba Sándor az avatáson az MTI-nek elmondta: a tárca az idén 10 milliárd forintot fordít munkahelyteremtő- és megőrző beruházások támogatására, s abból 7,3 milliárd forint kifizetése már szerződéssel lekötött. A támogatással 4100 új munkahely létesülhet az országban, csaknem hatezer régi pedig megmarad a beruházások során. A már lekötött 7,3 milliárd forintos összegből 1,3 milliárd forintot Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében befektető vállalkozások nyertek el pályázataikkal, s a beruházók 707 új munkahelyet hoznak létre a foglalkoztatási nehézségekkel küzdő térségben, további 600 státust pedig megőriznek.

Dobi József, a nyíregyházi Hübner-Hungary Gumi- és Műanyagipari Kft. gazdasági vezetője arról tájékoztatott, hogy a csaknem 3,2 milliárdos beruházással 50 új munkahelyet hoztak létre, így már 450-en dolgozhatnak a gyárban. Az autóbuszokhoz, vonatokhoz, villamosokhoz és metrókocsikhoz gumi csuklórészeket, illetve alkatrészeket készítő gyár árbevétele tavaly 28 millió euró, mintegy 7,4 milliárd forint volt. Az idén már 30 millió eurós bevételre számítanak, bár a gazdasági-pénzügyi válság még érezteti hatását a piacon – tette hozzá.

Reinhard Hübner elmondta: a német cégcsoportnak a járműcsuklórészek világpiacán már több mint 80 százalékos a részesedése. Európában, Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában és Afrikában összesen 21 leányvállalatuk van, s abból kilenc foglalkozik gyártással, míg a többi mérnökirodai, illetve kereskedelmi feladatokat lát el. A cégcsoport éves árbevétele meghaladja a 300 millió eurót, 87 milliárd forintot. A családi vállalkozásként, kisebb multinacionális cégként működő Hübner-csoport dolgozói létszáma világszerte már eléri az 1900-at.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.