Felejts el minden háborút! – énekelte Cipő a Republic slágerében, de e sor befogadó közegéből egyvalaki biztosan hiányzik: Orbán Viktor. Még meg sem vívta „háborúját” az IMF-fel, máris meghirdette a következőt: a hazai tőke 50 százalék fölé emelését a bankrendszerben, és a közművek nonprofit alapra helyezését. Tekintettel arra, hogy a bankok és a közművek túlnyomó többsége külföldi kézen van, Orbán azt mondta, „nehéz harcra” számít. Az üzenet rossz, kevés új barátot szerez.

Ha abból indulunk ki, hogy a miniszterelnök nem blöfföl, akkor „hazai tőkén” csak magát a magyar államot értheti, mivel magánkézen nincs annyi pénz, amiből bankot lehetne venni. Viszont ha az állam – mondjuk – eladná a Szurgutnyeftyétől megvásárolt Mol-részvényeit, abból ma akár 2-3 külföldi kézen levő, igen alacsony piaci értékű magyarországi nagybankot is megvehetne vagy – illő kompenzáció fejében – államosíthatna. Innen már „csak” az a probléma, hogy ezt a pénzintézeti vagyont ki működtesse, s hogyan szerezzen a hitelezéshez forrásokat. Tudniillik ha külföldi tulajdonban levő nagybankjaink ma hitelt helyeznek ki, azt az anyabankjuktól kapott pénzből fedezik. Ezt a magyar állam miből pótolná?

Orbán a látszat ellenére nem akar sokat. Merthogy az a bizonyos 50+1 százalék egyáltalán nincs éteri messzeségben. Ha összerakjuk az OTP-t, a Takarékbankot és a takarékszövetkezeteket, fölöttébb megbízható forrásom szerint a „nemzeti tőke” (az OTP offshore-részvényesei mögött bujkáló hazai pénzembereket is ideértve) máris 35-40 százalék körül van. E fölé menni: pénz és politikai elszántság kérdése. Nemrég még Lengyelországban is napirenden volt a „polonizáció”, de félretették. Nálunk Orbán elszántsága felől nem lehet kétség. Neki az OTP már csak azért is etalon, mert annak stratégiai döntéseit a menedzsment Budapesten hozza, nem Bécsből, Münchenből vagy Milánóból diktálják. Orbán iránt lojálisan.

Szerintem a kormányfő nem annyira a (nem létező) hazai magántőke térnyerésében, mint inkább a direkt és indirekt állami kontrollban („az állam én vagyok”) érdekelt. Szó szerint ugyanez áll a közművekre (áram, gáz, víz, csatorna stb.) De nincs ember, aki megmondaná, hogy esetleges bankkivásárlások mellett honnan volna pénz ezek kivásárlására, működtetésükre?

Hazabeszéd volna az egész? Szó, mi szó, jól hangzik. A „magyar ember” sajnos szívesen elhiszi azt a képtelenséget, hogy ha egyszer a bank magyar tulajdonba kerül, akkor 10 százalékos kamat mellett teszi be a pénzét és 2 százalékon jut hitelhez. (Holott az OTP hajszálra úgy viselkedik a piacon, mint minden más bank.) Elhiszi továbbá, hogy a közüzemi számlái olcsóbbak lesznek, csak épp arra nem gondol – Orbán se?, elhinni se akarom –, hogy az út végén sok kis „nonprofit BKV” képződik. Mert profit híján az állandó felújításra, beruházásra szoruló közszolgáltatók ugyan miből jutnának forráshoz? Költői kérdés. Ugyanonnan, ahonnan az állami bankok. Sehonnan.