Gerendaiék hitelből lennének újra urak

Lapunk információi szerint a tőzsdén jegyzett Est Média Nyrt. a múlt héten eredménytelenül igyekezett pénzzé tenni a tulajdonában lévő 46 százaléknyi Sziget Kft.-részt.

Gerendai Károly, a fesztiválszervező cég vezetője korábbi megállapodásuk alapján most üzlettársaival együtt kész visszavásárolni a tulajdoni hányadot. Az ehhez szükséges 670 millió forint előteremtése érdekében hitelt vennének fel.

Eme tárgyalások augusztus elejéig húzódhatnak. Ráadásul még az Est Média számára is maradhat egy halovány reménysugár az üzletrész visszaszerzésére – legalábbis ama szerződéstervezet szerint, amit a felek tegnap lapzártánkat követően terveztek aláírni. Mindenesetre a fesztivál mínusz második-mínusz első napja környékén (augusztus 5–6-án) a fellépők már egy letisztázott tulajdonviszonyú Szigeten csaphatnak a húrokba.

A többi között ingyenes programmagazinjairól ismert Est Média 2007-ben még több mint 5 milliárd forintosnak látszó ajánlatot tett a Sziget Kft. többségére. A társaság vérmes terjeszkedési elképzeléseit sokáig jellemzően készpénz nélkül igyekezett megvalósítani. Egy ideig frissen kibocsátott saját részvénnyel fizettek, amikor pedig – a zuhanó árfolyam miatt – ez már nem volt túl kapós, egyéb forrásokat kutattak fel. Ez sokáig működött is: így váltak például több lépcsőben a Sziget Kft. 49+2 százalékos tulajdonosaivá. Ám azóta a jelek szerint minden pénzforrás elapadt. Az Est Média mostanában egyre több vagyontárgyától kénytelen megválni.

Az utóbbi időkben azt is bejelentették, hogy a Wallistól, illetve az Unicredittől – például Sziget-részesedésre – kapott 670 milliós hitelüket az ez év július közepi meghosszabbított határidőig sem tudják visszafizetni. Ezért elárverezik a birtokukban lévő – különböző okok miatt 46 százaléknyi – Sziget-részt. A témába vágó utolsó bejelentésük a szokás szerint igen derűlátó 2 milliárd forintban szabta meg a vételárat. Ám információink szerint a múlt heti liciten sem ennyiért, sem kevesebbért nem akadt vevő.

Gerendai és üzlettársai – Takács Gábor Sziget-ügyvezető és a VOLT fesztivál mögött álló Lobenwein Norbert, illetve Fülöp Zoltán - előre bejelentették, hogy ilyen esetben az üzletrészért cserébe ők fizetik vissza az Est Média-hitelt. Így ismét a Sziget 100 százaléka lehet az övék. Ám a 670 millió forintot már nem tudják saját zsebből előteremteni. Ezért –mint azt Gerendai Károly lapunknak megerősítette – most hiteltárgyalásokat folytatnak. (Ő az Est Médiától korábban részvény, illetve készpénz formájában kapott összegeket például étteremüzemeltetésre és házépítésre költötte.) A hiteltárgyalások ismereteink szerint augusztus elején érhetnek véget. Úgy tudjuk, a felek erre megkapták a Wallis és az Unicredit újabb haladékát is. Az Est Média pedig jogot kaphat arra, hogy ha néhány éven belül ismét pénzhez jut, esetleg visszakaphatja Sziget-részesedését.

A folyamatban lévő tárgyalásokra tekintettel az ügylet részleteit sem Balázs Csaba, az Est Média elnöke, sem Gerendai Károly nem kívánta lapunkkal megosztani.

Gerendai Károly dönt az irányról
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.