Nem rólunk szólt az E.ON–Gazprom-megállapodás

A német E.ON és az orosz Gazprom között megszületett gázár-megállapodás kizárólag Németországra vonatkozik. Magyarország számára az E.ON Földgáz Trade Zrt. már az elmúlt évben jelentős árengedményt ért el orosz partnereinél – közölték lapunk megkeresésére az E.ON Hungáriánál annak kapcsán, hogy a nemrég megjelent hírek szerint a Gazprom európai vevői közül jelentős árengedményeket adott az E.ON-nak.

A részletek azonban, így az államok listája vagy az árkedvezmény mértéke, nem váltak ismertté. Az elemzések ugyanakkor rendszerint 7-10 százalékos kedvezményről szólnak. (Erre éppenséggel a még mindig egyezkedő felek, így a német RWE, illetve a lengyel PGNiG tárgyalásai kapcsán derült fény.)

A Gazprom európai vevői rendre azt az állapotot kívánják a szerződésben szentesíteni, hogy a korábban igen magas azonnali (spot) piaci árak a Gazprommal kötött hosszú távú szerződésekben rögzítettek alá süllyedtek. Ez pedig azért fordulhatott elő, mert a hosszú távú szerződések tarifáit az olajárakhoz kötötték. Akkor ugyanis azon a véleményen voltak, hogy az olaj és a gáz ára hosszú távon együtt haladhat. Ekkor a gáz iránti kereslet-kínálatot pontosabban tükröző azonnali piaci árak lényegesen magasabb szinten húzódtak. Ám a gazdasági válság közbeszólt, amelynek következtében a gáz iránti kereslet és így az azonnali piaci ár is méreteset zuhant. Az olajé viszont ezzel ellentétben magasan maradt.

Az állítólagos magyar gázszerződés-módosításról ugyanakkor továbbra is rendkívül kevés információ tudható. A két fél az ügyről kizárólag két konkrét állítást tesz. Részint azt egyaránt elismerik, hogy az árengedményt eredményező szerződésmódosítás megtörtént. Másrészt leszögezik: már egyáltalán nem igaz az a korábbi állítás, hogy Magyarország fizetné az európai uniós államok közül az egyik legmagasabb tarifát. Hogy ez menynyi volt, most mennyi és menynyit fizetnek az uniós államok, titok. (Pedig számos országban az adat teljesen nyilvános.) Elbizonytalanító körülmény ugyanakkor, hogy a lapunk birtokában lévő, az öszszes importárat mérő honi statisztika tavaly nem mutatott árcsökkenést. Vagyis ha történt is ármérséklődés, eközben a többi importnak jelentősen drágulnia kellett, amiről szintén nincs adat.

Igaz, a számok ez év elején jelentős áresést mutatnak. Szakmai körök becslése szerint most Magyarország ezer köbméterenként 500-550 dollárt fizethet a keleti irányú orosz gázért: ez köbméterenként 115-130 forintnak felel meg. Ennél a spot jegyzés jóval olcsóbb, így a lakossági átlagbeszerzési ár most körülbelül 85 forint lehet. (A jövő évi költségvetési tervezet átlagosan 95 forinttal számol.) 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.