Senkinek sem sietős az IMF-tárgyalás
Gyakran hivatkoznak mostanában fideszes politikusok a román IMF-megállapodásra, illetve annak előzményeire, mintha párhuzamba lehetne állítani a magyar kormány előtt álló tárgyalásokat a bukaresti kabinet megpróbáltatásaival. Az állítások lényege: a valutaalap kemény ellenfélnek bizonyult a tárgyalóasztalnál, s több olyan téma is előkerülhet idehaza, amelyek a kinti egyeztetések során napirenden voltak.
Románia könnyen, szinte tárgyalás nélkül aláírta 2011 márciusában a jelenleg is futó elővigyázatossági megállapodást az IMF-fel – idézte fel romániai tudósítónk. Az abban szereplő ötmilliárd euróból azóta egyetlen részletet sem hívott le Bukarest. A feltételek között szerepel az állam kiadásainak féken tartása, az egészségügy reformja, az energiaárak liberalizációja, valamint több állami nagyvállalat privatizációja. Ez utóbbi kötelezettségvállalás szerepelt már a 2009-ben kötött hitelegyezményben is. A kormánynak őszre piacra kell dobnia a Transgaz földgázforgalmazó 20 százalékos részvénypakettjét, és decemberig be kell vezetnie a tőzsdére az állami földgáztársaságot, a Romgazt. Eredetileg a megállapodás kiterjedt a vízi erőműveket kezelő Hidroelectrica 20 százalékos tulajdonrészének eladására is, de a vállalat – elemzők szerint taktikai megfontolásokból – június közepén csődvédelmet kért, így a privatizáció egyelőre elmarad.
A 2009-es megállapodás révén szinte egyik napról a másikra 20 milliárd eurós mentőcsomagban részesült Románia. Noha időközben az országot az IMF mintaországaként emlegették a közszféra kiadásainak drasztikus lefaragása miatt, a 2009-es vállalások egy részét Bukarest egyszerűen elsumákolta. Az energiaárak liberalizációjának menetrendjét például – többszöri halasztás után – a mostani kabinet fogadta el: az árszabályozó hatóság (ANRE) éppen a napokban tette közzé a földgáz-liberalizáció lépéseit.
– Nem látom szükségszerűnek, hogy állami vállalatok privatizációját, netán a közszféra béreinek csökkentését kérje a valutaalap a magyar kormánytól is – mondta lapunknak Oszkó Péter, aki a Bajnai-kabinet pénzügyminisztereként részese volt a 2008-as hitelprogram végrehajtásának. Oszkó szerint a költségvetés helyzete ezt nem teszi indokolttá. – Elég lenne, ha az Orbán-kormány felülvizsgálná az egyenleget veszélyeztető korábbi döntéseit, és akkor a bércsökkentés vagy ehhez hasonló drasztikus lépések nélkül is tartani lehetne a hiánycélokat – jelentette ki a szakember, megemlítve, hogy a növekedési adottságaink is jobb pályát feltételeznek, mint ami jelenleg megvalósulni látszik.
Hogy akkor mégis mit kérhet a hitelért az IMF? A volt pénzügyminiszter az egykulcsos adót emelte ki, ami nemcsak a sarkalatossága (vagyis hogy kizárólag kétharmados többséggel lehet megváltoztatni a szabályait) miatt lehet szálka a valutaalap szakembereinek szemében, hanem egyensúlyi okokból is. Nem alaptalan abból kiindulni, hogy a tranzakciós illetékből nem folyik be annyi bevétel jövőre, mint amennyivel a kormány számol (például mert bizonytalan, hogy a potenciális adóalanyok közül mindenki, így az MNB is fizet végül adót), s akkor szükség lehet pótlólagos forrásokra.
A román tárgyalásokkal szemben itthon nem számítanak arra a szakértők, hogy gyorsan lezárul a folyamat. A Portfolio hírportál felmérése legutóbb a negyedik negyedévre valószínűsítette a megállapodás létrejöttét. Oszkó erről azt gondolja, hogy a magyar kormány addig halogatja a szerződés megkötését, amíg nem lesz „nagy baj”. Abból kiindulva, hogy az idei adósságot – magas hozamfelárak árán, de – finanszírozni tudja forintforrásból a kormány, az év végénél hamarabb valóban nem lehet számítani a megállapodásra. A jövő évben lejáró adósság miatt viszont már ki kell mennie a piacra (az év elején, februárban és márciusban már fizetési kötelezettsége lesz az IMF felé Magyarországnak) az elfogadható árakhoz azonban szükség lesz a megállapodásra. – Akár 70-100 milliárd forint is megtakarítható lenne a felárak csökkenésével – tette hozzá a szakember.
Hónapokig tarthatnak tehát az egyeztetések, mert az IMF aztán végképp nem fogja siettetni a megállapodást. – Megfelelő garanciákat akarnak –mondta Oszkó, aki kérdésünkre nem tartotta elképzelhetetlennek, hogy a valutaalap megvárja a 2013-as költségvetés törvénybe foglalását, hogy biztosítéka legyen a hitelprogram végrehajtásáról. Márpedig a büdzsé végszavazását decemberben szokták tartani a parlamentben. – Persze Orbánék esetében ez sem jelent garanciát, korábban sem éreztek szégyent, ha felrúgtak megállapodásokat – hangsúlyozta a volt pénzügyminiszter.
A szerződés megkötésével sem kerül várhatóan minden sínre. Romániában például a májusban hatalomra került szociálliberális kormány kilátásba helyezte a megállapodás újratárgyalását. A Ponta-kormány alakulásával párhuzamosan zajló tárgyalások végén, a kabinet első ülésén elfogadott szándéknyilatkozat szerint 0,3 százalékkal nőtt a 2012-es költségvetési hiánycél. A valutaalap a 2010-ben 25 százalékkal levágott bérek helyreállítását, valamint a nyugdíjasoktól jogtalanul visszatartott egészségbiztosítási járulékok visszatérítését pedig azzal a feltétellel támogatta, hogy nő a gazdaság.
A volt pénzügyminiszter szerint a magyar kormány és az IMF kapcsolata ennél törékenyebb lehet: kódolva vannak az összezörrenések a megállapodás alapján rendszeres időközönként tartandó felülvizsgálatok során.
– A miniszterelnök rá is játszik a konfliktusokra – állítja Oszkó, aki szerint az nem fog menni, hogy a kormány hirtelenjében előáll egy olyan ötlettel, mint a tranzakciós illeték, s erről nem tájékoztatja előzetesen az IMF-et. – Ez akár az együttműködés felborításához is vezethet – mondja a szakember.
